| 2021. augusztus. 27. | 2 perc olvasás

Szabadtéri fotókiállítás a Várkerületen

Háromnapos szabadtéri fotókiállítással ünnepli az idén 115 éves Soproni Fotóklub a Magyar Fotográfia Napját. A Mária-szobornál található kiállítást péntek este nyitotta meg Tóth Éva önkormányzati képviselő. A tárlat szombaton és vasárnap is megtekinthető a Várkerületen, a Mária-szobornál.

A Magyar Fotográfia Napját minden évben augusztus 29-én ünneplik, annak emlékére, hogy 1840-ben azon a napon készült először hazánkban, nyilvános eseményen fénykép, vagy ahogy akkor nevezték, dagerrotípia. A Csokonai Vitéz Mihály közösségi és Sopron Kultúrájáért díjjal kitüntetett Soproni Fotóklub már 2003 óta minden évben szabadtéri kiállítással emlékezik meg a jeles napról. 


fotó: Griechisch Tamás

Érték- és hagyományteremtő közösség a Soproni Fotóklub. Mai tagsága olyan nagy elődök méltó utódai alkotásban, mint, akik 115 évvel ezelőtti alakulása óta a soproni közösségi életet lokálpatrióta szellemiséggel szervezték, gyarapították, ezzel maradandó szellemi értéket teremtve – mondta Tóth Éva, önkormányzati képviselő megnyitó beszédében. Sopron mindenkori kultúrvárosi mivoltát jelzi a tény, hogy a fotográfia az 1900-as évek elején már megtalálta soproni tehetségeit, akik az akkori technika új eszközével kellő tehetséggel érezték meg a pillanat rögzítésének azt a plusz töltetét, amely egyéni látásmódot, érzelmet, viszonyulást, áttételeket, elvonatkoztatásokat fogalmaz a látványba, mindenképpen gondolatisággal, üzenettel ruházza azt fel.

Sopronban a fotóklub már 1902-ben a Soproni Képzőművészeti Kör csoportjaként kezdi meg működését, amelyet követően 1906-ban önálló egyesületté válik.

A Soproni Fotóklub alakulásakor is és máig hagyományozottan testesíti meg a legnemesebb értelemben vett önszervezés hagyományát, azt a közösségért tenni akaró polgári hagyományt, amely mindig értéket teremtett és adott hozzá a meglévőkhöz a polgárai tudása által, erejéből, amint azt a jelen civil szervezetei is teszik. Rangos tagság, kiállítások, díjak, elismerések, kapcsolatépítések és fiatalok tehetséggondozása fémjelzi évszázados tevékenységüket a soproni kultúra szolgálatában.

A Magyar Fotográfia Napján valamennyi valamikori és jelenlegi soproni fotósnak köszönet jár a mai ünnepen, mindazoknak, akik a nemes, a szép, a jó, a felemelő szolgálatában tehetségükkel élményt adtak, ezzel maradandót alkottak – fogalmazott Tóth Éva. 


fotó: Griechisch Tamás

Az idei kiállításra 12 fotósunk hozta el az elmúlt egy évben született alkotásait, emellett a „Sopron és vonzáskörzetében élő alkotóknak szóló pályázatra” érkezett képek közül is látható 17 mű a paravánokon. A Sopron Városi Szabadidősport Szövetség által szervezett túratáborban résztvevő gyerekek fényképeiből is láthatnak alkotásokat az érdeklődők – mondta Hipságh Gyöngyi, a Soproni Fotóklub vezetője.

A megnyitón trombitán közreműködött Horváth Marcell és Láng Rajmund. A tárlat vasárnapig lesz megtekinthető a Mária-szobornál. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek