| 2017. június. 21. | 3 perc olvasás

10. Soproni Tündérfesztivál

2017. június 24-én ismét a Deák tér ad otthont a gyerekek soproni fesztiváljának.

A 10. Soproni Tündérfesztivál délelőtt 10-től este 7-ig tart: játékok, különféle foglakozások, produkciók várják a gyerekeket, tündéreket és manókat. A zenekarok és fellépők a díszmedencére épülő Világhírű Porondon szórakoztatják a közönséget és itt tartják az ünnepélyes megnyitót is, 10 órakor. A megnyitó után a Mozgás Ritmus Lendület Club tart bemutatót. A club több évtizede lép fel a város különböző rendezvényein, a Tündérfesztiválra is szinte hazajárnak már a táncosok.

A Soproni Tündérfesztivál egyik legfontosabb, hagyományos attrakciója a Viseletverseny, ami idén sem hiányozhat a soproni tündérünnepről. Ez az alkalom nem is igazán a versenyzésről szól, sokkal inkább arról, hogy együtt örülhetünk annak, hogy végre mindenki felöltheti legszebb tündéri vagy manós ruháját! Tekintettel a kisgyermekes résztvevőkre, a program ebédidő előtt, 11.15-kor kezdődik és délig be is fejeződik. A Viseletverseny rossz idő esetén sem marad el, hiszen vannak, akik heteket készülnek erre az alkalomra. Vihar vagy tartós eső esetén a Liszt központ ad helyet a programnak a meghirdetett időpontban.

A Világhírű Porondon tart bemutatót a Tündéri Tánctanoda is, utánuk pedig a soproni zene- és gyermekszerető pedagógusokból alakult Drazsé zenekar ad koncertet.  Pályi János Bábszínháza Vitéz Lászlóról mesél majd a gyerekeknek: a hagyományos vásári bábjátékokból ismert pirossapkás, vidám fickó ezúttal is palacsintasütőjével tanítja móresre az ördögöket. A világhírű Porond programját Rutkai Bori és bandája zárja. 17 órakor kezdődő koncertjükön táncos dalokkal repítik a közönséget egyik játékból a másikba.

Nem csak a színpadi fellépőkért érdemes ellátogatni a Soproni Tündérfesztiválra, hiszen a játékos programok szinte az egész Deák teret ellepik: az Erzsébet utcánál gólyalábasok egyensúlyoznak majd és ott épül fel Paprika Jancsi csúzlizdája is. A Lenck-villa csöndes és varázslatos Tündérkertjében kreatív foglalkozások, mesemondók, játszósarkok, pónik várják a gyerekeket, arcfestőkkel pedig elszórva, a tér különböző pontjain lehet majd találkozni. Mindezek mellett körhinták, medencék, légvárak, ügyességi játékok, kisvonat, a Braun Dental & Beauty Tündérudvara, az egyetem Simonyi Károly Karának fajáték birodalma és további izgalmak várnak felfedezésre.

Idén Rómából és a Távol-Keletről is érkeznek vendégek a Tündérfesztiválra: a Savaria Történelmi Karnevál jelmezesei római gyerekjátékokat hoznak Szombathelyről, a Gangesz-Duna Indiai Kulturális Fesztivál programján pedig táncelőadásokra, közös tánctanulásra és hennafestésre várják a gyerekeket a Deák tér „Keleti deszkáin”.

Újdonság, hogy már a Tündérfesztiválon is vásárolhatók jegyek a Fertőrákosi Barlangszínház előadásaira. A különleges helyszínen szeptemberig minden hétvégén lesznek produkciók, melyekre a Világhírű Porond melletti Infopultnál válthatók belépők.

A rendezvényre vonattal érkező gyerekeknek a GYSEV Zrt. díjmentes haza utat biztosít, a GYSEV vonalakon. A kedvezményt azok a gyerekek kapják meg, akik a Tündérfesztivál karszalagját viselik. A karszalag a rendezvény helyszínén, az információs pultoknál igényelhető és minden szülő számára ajánlják a szervezők, hiszen a szalagra a gyermek nevét és a szülő telefonszámát is felírhatják.

A Tündérfesztivál napján, délelőtt 9 órától este fél 9-ig forgalomtól elzárt terület lesz a Deák tér, a Csatkai Endre utcától a Mátyás király utcáig. A Kis János utcában megfordul a forgalmi irány, így az Erzsébet utca felől érkező járművek ott tudnak áthaladni a Mátyás király utca felé. A Lenkey utca a Deák tér felé zsákutca lesz.

Részletes program a www.prokultura.hu oldalon található. 

Legnépszerűbb cikkek