| 2019. május. 23. | 2 perc olvasás

15 éves a rádió, amely Isten válaszait közvetíti

A 15. születésnapját ünneplő Magyar Katolikus Rádió múltjával, jelenével és jövőjével ismerkedhettek az érdeklődők szerdán a soproni Szent György Plébánián. A rendezvényt a médium ünnepélyes országjáró körútjának keretében hívták életre.

- 2004-ben az Egyház úgy döntött, hogy egy nagyobb lefedettséggel rendelkező rádiót alapít, budapesti székhellyel. Ez lett a Magyar Katolikus Rádió – Dr. Radetzky András az ünnepség kezdetén felidézte a médium életének legfontosabb eseményeit is. A Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese kiemelte: az Egyház tudatos és markáns küldetéssel bízta meg a rádiót, amely ehhez hűen is képes tartani a lépést a kor elvárásaival.

Dr. Radetzky András vezérigazgató-helyettes és Lázár Csaba vezető bemondó
Dr. Radetzky András vezérigazgató-helyettes és Lázár Csaba vezető bemondó

- Szoktam viccelődni, hogy mi 2000 éves cég vagyunk – hívta fel a figyelmet Dr. Radetzky András, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese. - De természetesen aki a médiában dolgozik, az nem mondhatja, hogy nem változik, hiszen a média hihetetlen gyorsasággal módosul. A küldetésünk azonban nem változott. Ez pedig az úgynevezett preevangelizáció támogatása. Vagyis, mindenkihez kell szólnunk, mégpedig úgy, hogy amit mondunk, az megszólítsa az embert a maga teljességében. Alapvető szempont az is, hogy minden felekezetű ember számára kell tudnunk műsort készíteni – fejtette ki.

A Magyar Katolikus Rádió hű közszolgálati szerepéhez: egyaránt foglalkozik közélettel, kultúrával és művészettel is. - Azért fontos a sokszínűség, mert mindazon események, tudnivalók, amik ezekkel a témakörökkel kapcsolatban megfogannak, hozzátartoznak az emberek mindennapjaihoz – világított rá a vezérigazgató-helyettes. - Csak úgy tudjuk az Egyház társadalmi tanítását, mint egyfajta kovászt beleszőni a műsorunkba, hogyha minden olyan dologgal foglalkozunk, ami az embereket érinti és érdekli. Talán egyetlen dolog szorul a háttérben, ez pedig a mainstream szórakoztatás. Persze nálunk is van könnyűzenei műsor, de nem számottevő. A liturgikus tartalmak tekintetében pedig törekszünk arra, hogy reggel, délben és este egy-egy imádság vagy szentmise közvetítés a műsorra kerüljön – tudtuk meg tőle.

Az ünnepségen elhangzott: ugyan a rádió által használt földfelszíni sugárzás terjeszkedésnek vannak korlátai, de mindent megtesznek, hogy az üzenetüket minél több emberhez eljuttassák: innovatív mobiltelefon alkalmazást fejlesztenek, amelyen a rádió műsorán kívül 10 tematikus zenei csatorna is hallgatható segítségével. Emellett a program által gombnyomással elérhetővé válik az aznap reggeli szent misét, és az elmúlt 15 év archívumában is lehet böngészni.

Legnépszerűbb cikkek