Édesanyja osztrák, édesapja magyar volt, ő maga Komáromban nőtt fel; róla nevezték el a komáromi Selye János Egyetemet és a Selye János Gimnáziumot. A városban szobrot is állítottak tiszteletére, egykori lakóházán, a Határőr utcában pedig emléktábla látható. Tanult Prágában, Párizsban és Rómában is. Prágában szerezte meg orvosi diplomáját 1929-ben, ugyanott vegyészetből is doktorált.
A stressz kutatójaként szerzett világhírnevet. 1936-ban jelent meg erről első publikációja a Nature című folyóiratban.

A kanadai McGill Egyetemre személyesen az a James Collip biokémikus invitálta, aki azonosította a szervezet kalciumháztartását szabályozó mellékpajzsmirigy-hormont, majd az 1920-as években az inzulint felfedező kanadai kutatócsoport tagjaként szerzett múlhatatlan érdemeket.
Selye orvosként és kutatóként is rendkívül jó megfigyelő volt. Érdeklődésének középpontjában az állt, hogy milyen környezeti és egyéb hatások érnek minket, és erre szervezetünk hogyan reagál. Azt találta, hogy egészen eltérő káros hatásokra is nagyon hasonló lehet a szervezet nem fajlagos válaszreakciója, amelyet három szakaszra bontott fel. Az első szakasz a felfokozott aktivitás annak érdekében, hogy leküzdjük a külső káros hatásokat akár ellentámadással, akár meneküléssel a veszély forrása elöl. A második szakasz már részleges visszavonulás, vagy alkalmazkodás a megoldatlan helyzet elviselése érdekében. Ezután jön a feladás fázisa, amikor kimerülnek a szervezet belső tartalékai, ez már a pusztuláshoz vezet.

Felismerését általános adaptációs szindrómának nevezte el, s az erről írt tanulmánya a szakirodalom egyik legtöbbet idézett publikációja lett. Ennek folyománya volt a stressz fogalmának bevezetése az élettanban. A stressz szó használata hamarosan minden országban és nyelven elterjedt, így vált mindennapi életünk meghatározó kifejezésévé.

Selye rámutatott, hogy a stressz önmagában nem káros, sőt nagyobb teljesítményt válthat ki belőlünk, és kifejleszti alkalmazkodási és védekező képességünket is. A stressz akkor káros, ha krónikussá válik és kezdi felélni szervezetünk tartalékait.
A stressz egyszerre jelenti önmagát, valamint saját okát és következményét is, ezért Selye utóbb úgy vélte, ha jobban tudott volna angolul, valószínűleg a strain, vagyis terhelés szót használta volna.

Selye fontos felismerése, hogy a halált az emberi szervezetben végső soron a hormonrendszer sérülése okozza, még akkor is, ha látszólag mérgezés, fertőzés, idegösszeomlás, vagy egyszerűen csak az idős kor áll annak hátterében. Azt is állította, hogy a stressz az élet sója, aminek ellentéte a halál, vagyis meg kell különböztetnünk jó és rossz stresszt aszerint, hogy erősítik vagy gyengítik az életfolyamatokat.

Több mint 1700 tudományos publikációt és több tucat könyvet írt a stresszről. Hat nyelven anyanyelvi könnyedséggel beszélt és dolgozott, és további legalább hat nyelven nem okozott számára gondot a társalgás. Mindenkori munkatársai hangsúlyozzák, hogy Selye nemcsak rendkívül kreatív és kivételes intelligenciával megáldott kutató volt, hanem „minden áldott reggel 6 órakor kezdett dolgozni és este 6-ig nem hagyta abba, heti hét napon át, beleértve az ünnepnapokat is”.

 
Forrás: http://semmelweismuseum.hu/

https://www.egeszsegkalauz.hu/

https://szivkoherencia.hu/

 Borítókép: https://szivkoherencia.hu/