| 2021. november. 11. | 1 perc olvasás

Szent Márton-nap a Jerevánon

A Trefort Téri Óvoda és a Jereváni Kék Tagóvoda óvodásainak lampionkiállításával teremtettek ünnepi hangulatot a lakótelepre. A programot a Jereván településrészi önkormányzat szervezte.

A közkedvelt lampionos felvonulás ugyan elmaradt, de a szervezők szerették volna a jelen lehetőségek között biztonságosan megteremteni az ünnep hangulatát a településrészen.

Tóth Éva önkormányzati képviselő, a szervező részönkormányzat elnöke elmondta:

"Szent Márton napján idén lámpionkiállítást szerveztünk, tekintettel arra, hogy a Covid-helyzet miatt az ovisok nem vonulnak fel. Viszont idén is az összefogás jellemzi ezt az eseményt. A Trefort Téri Óvoda, a Jereváni Kék Tagóvoda, a nyugdíjasklub, az egyházi közösség és a Fajkusz Banda is részt vesz a rendezvényen. Ez a nap és Szent Márton ünnepe azért fontos, mert felhívja a figyelmet az összefogásra és az egymásra való odafigyelésre. Mi, itt a Jereván településrészen ezt a hagyományt szeretnénk évről évre életre kelteni." 


Foto: Magasi Dávid

A nyugdíjasklub előtti téren Németh István, a Szent Imre-templom plébánosa mondta el ünnepi gondolatait:

"Szent Márton üzenete a mai világ számára is ezekben a lámpásokban keresendő, pontosabban azokban mécsesekben, azokban a gyertyákban, amiket ezek a lámpások rejtenek. Azt hiszem, hogy az ő jószívűsége, az ő önzetlensége és emberi nagysága a fényt jelentette nagyon sokak számára. Ez a fény kell, hogy emlékeztessen bennünket is arra, hogy a jószívűség és az emberi nagyság igenis olyan alapvető egyetemes értékek, amikre mindannyiunknak törekedni kell." 


Foto: Magasi Dávid

A programot a Fajkusz Banda muzsikája színesítette.

Majd a Jereván-Lővéri Nyugdíjas Klub tagjainak műsorát nézhették meg az érdeklődők. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek