| 2019. december. 7. | 1 perc olvasás

30 éve képeznek hidat Sopron és Erdély között

Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte a Soproni Erdélyi Kör szombaton a Megyeháza épületében. Az elmúlt évtizedek során az egyesület taglétszáma és tevékenysége is változott, de legfőbb céljuk változatlan: szeretnék minél jobban összekapcsolni a határon túli magyarságot új otthonukkal, Sopronnal.

- 30 évvel ezelőtt pár ember kihangsúlyozta, hogy az ide érkező erdélyi menekülteknek segítséget, lakást és tisztességes álláslehetőséget kell teremteni - kezdte így beszédét dr. Úry Előd, a Soproni Erdélyi Kör elnöke. - Így alakult meg a Soproni Erdélyi Kör. A szervezet tagjai nagy távolságokból, Erdély minden részéből, de kivétel nélkül küzdelmes életből érkeztek ide. Sopron befogadott minket és segített abban, hogy felépíthessük új életünket, amelyet a becsületes munka és a példás helytállás jellemez. Sok minden történt velünk az elmúlt 30 év alatt, de arra méltán büszkék vagyunk, hogy egyéni sikereink mellett sikeres, összetartó közösséget is sikerült szerveznünk. Ez akkor teljesedett ki, amikor székhelyet teremtettünk, ahol ápoljuk, őrizzük erdélyi arculatunkat. Azonban nem zárkóztunk be. Ehelyett a nyitottságot választottuk és próbáljuk megismertetni Sopron lakóival a legbecsesebb kulturális kincseinket - fejtette ki az elnök.


fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényen Sopron Önkormányzata nevében dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntötte a jelenlévőket. - A 30 éves Soproni Erdélyi Kör megalakulásától kezdve a magyarok határok nélküli összetartozásának, összefogásának fontosságát erősíti - világított rá. - Ezért a civil szervezet tagjai igazi hidat építettek Sopron és Erdély között. Az egyesület megalakulása óta folyamatosan jelen van városunk közösségi életében is. Szüntelen gyarapítja azt az évszázadok során kialakult szellemi örökséget, amely Sopronnak és környékének sajátja - emelte ki a polgármester.


fotó: Griechisch Tamás

A Soproni Erdélyi Kör közösségébe jelenleg mintegy 70 család tartozik. A jubileumi rendezvényen részt vett Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke is, aki büszke arra, hogy soproni képviselőként erdélyi száramazása és gyökerei erőforrást adnak a mai napig Sopron, a közösség szolgálatában.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek