| 2023. március. 27. | 1 perc olvasás

30 éve nyerték az első bajnoki címüket

1993. március 27-e arany betűkkel íródott bele a klub és a soproni női kosárlabda történelmébe.

A nyári erősítések után - Balogh Bubu, Csávás Andrea és Pásztói Krisztina tette át székhelyét városunkba - már a bajnoki cím egyik nagy várományosaként tekintettek csapatunkra, mely a fináléra az SVSE-GySEV nevet vette fel. Zsúfolásig megtelt az egyetemi csarnok, ahol még a fűtőtestek tetején is szurkolók foglaltak helyet. A fergeteges hangulatú döntőben igazoltuk nagyobb tudásunkat, így Magyar András vezetőedző tanítványai három győzelemmel szerezték meg klubunk első bajnoki elsőségét az MTK ellen. Óriási ünneplés vette kezdetét a helyszínen, mely hajnalig folytatódott a Fő téren.

Az évfordulóról a bajnoki rájátszás második körének első mérkőzésén, április 6-án emlékezünk meg a 30 évvel ezelőtti hősökkel. 

Az aranycsapat tagjai: Balogh Judit, Csávás Andrea, Pásztói Krisztina. Thomas Darene, Galavics Edina, Horváth Mónika, Kovács Andrea, Orbán Mónika, Ördög Eszter, Stecina Katinka, Winter Ilona. S a stáb névsora: Magyar András, Bácskai Kornél, Szabadvári János, Meszlényi Róbert, Dr. Németh László. 

 

 

Legnépszerűbb cikkek