| 2021. január. 12. | 3 perc olvasás

360 millió forintos kormányzati támogatást jelentett be Sopronban két cégnek a külgazdasági és külügyminiszter

A magyar kormány 270 millió forintos támogatásával 540 millió forint értékben valósít meg termelés korszerűsítő és kapacitásnövelő beruházásokat a Heineken Hungária Zrt. a Soproni Sörgyárban. Az erről szóló okiratot kedden nyújtotta át a vállalat vezetőjének Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, majd a Hirschler Glas-nál tett látogatást, ahol 185 millió forint értékben fejlesztenek, melyet szintén mintegy ötven százalékban a kormány támogat.

A Soproni Sörgyárban a beruházás eredményeként hűtőgépházi és energiaüzemi fejlesztések valósulnak meg, új termékek gyártásához szükséges sörtartály, maláta siló és nagy teljesítményű malátaszállító rendszer beszerzése is lehetővé válik, több egyéb fejlesztés mellett.


fotó: Griechisch Tamás

"A koronavírus az emberek munkahelyeit is drámai veszélybe sodorta, ezért tavaly tavasszal egy stratégia döntést kellett meghoznunk, amikor úgy döntöttünk, hogy a munkanélküliség elleni harcot, a munkanélküliség megelőzését finanszírozzuk. Ennek jegyében alkottuk meg a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházás-ösztönzési programját, amellyel élt a Heineken is. A cég a nehéz körülmények dacára sem zárta be a gyárat, inkább beruházást indít és ezt az időszakot kihasználja fejlődésre, amihez jó alapot szolgáltat a 125 éves Soproni Sörgyár" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az okiratátadási ünnepségen a miniszter kiemelte, hogy a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a holland társaság pedig vállalta, hogy megvéd 465 munkahelyet, emellett 85 százalékban hazai beszállítóktól vásárol alapanyagokat. A megyében 42 vállalat döntött a beruházás mellett, melyek összesen 32 milliárd forint értékben, 13 milliárd forintos kormányzati támogatásával valósulnak meg, ezzel megvédenek 11 ezer munkahelyet. 


fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője elmondta: köszönet a kormánynak a támogatásért, amelynek segítségével gazdasági előrelépést tud tenni a sörgyár, amely az egyik legnagyobb munkaadó, és szoros az együttműködése a várossal.

- Határ menti speciális térség a miénk, melynek a megközelíthetősége is javult az M85-ös gyorsforgalmi út új szakaszának átadásával és melynek további fejlődését is támogatja és figyelemmel kíséri a kormány – tette hozzá a képviselő.

Az elnyert támogatással tovább erősíthetjük versenyképességünket, és a munkahelymegtartó erőnket egy gazdaságilag igen érzékeny időszakban – emelte ki Geert Swaanenburg a Heineken Hungária vezérigazgatója a szerződés átadási ünnepségen.


fotó: Griechisch Tamás

A külügyminiszter ezt követően a soproni Hirschler Glas-hoz látogatott el. A kapacitásbővítés mellett versenyképességük növelése céljából technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, gépeket szereznek be az üvegipari családi vállalkozásnál.

Magyarország a visszapillantó tükrök exportjában a világon a harmadik helyen áll, csak az Amerikai Egyesült Államok és Németország  kivitele előzi meg a magyart, amiben jelentős szerepe van a magyar családi tulajdonban lévő, soproni Hirschler Glas Kft.-nek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a cég fejlesztésének bejelentésekor.

Szijjártó Péter ismertette, a visszapillantó tükröket gyártó, több mint 120 éves, soproni székhelyű cég 185 millió forintos fejlesztéssel növeli kapacitását és a termékek minőségét. A beruházást a kormány 92,5 millió forinttal támogatja; így a cég 67 munkavállalóját tudja megtartani - tette hozzá.

A beruházást bemutató sajtóeseményen jelen volt Farkas Ciprián Sopron polgármestere és Barcza Attila országgyűlési képviselő, aki a fejlesztés jelentőségét méltatta.


fotó: Griechisch Tamás

A beruházásokról és a soproniakat érintő egyéb aktuális kérdésekről a külügyminiszter a Sopron TV Mozaik című műsorában is beszélt:

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek