| 2017. május. 21. | 1 perc olvasás

60 éves Sopron Város Fúvószenekara

Ünnepi koncerttel ünnepelte 60-ik születésnapját vasárnap Sopron Város Fúvószenekara, akik a GYIK Rendezvényházban adtak koncertet.

A jubileumi koncerten ünnepi köszöntőt mondott Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, aki az eltelt hatvan évre visszatekintően elmondta, hogy a zenekar a város kulturális életének részévé vált, akik minden kiemelkedő helyi esemény aktív résztvevői is. A zenekar szolgáltat, szolgálja a soproniakat, szolgálja a kultúrát, amelyre mi soproniak büszkék vagyunk és generációkon át neveli is a fiatalokat, a zene szeretetére, művelésére. 

A város elismerését és köszönetét kifejezve Dr. Fodor Tamás polgármester átadott egy elismerő oklevelet a zenekar részére, amelyet Ferenczi Balázs karnagy vett át. 

A zenekar munkáját a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség is elismerésben részesítette, amely részéről az oklevelet Ella Attila, a MAFUMASZ alelnöke adta át. 

A koncerten igazi válogatást hallgathatott a közönség a zenekartól, amelyben Kodály Zoltán, Johann Strauss művei mellett felcsendültek Ted Parson és Leonard Cohen jegyezte dallamok is. 

Sopron Város Fúvószenekarának jubileumi koncertjén a Sopron Gospel is közreműködött. 


fotó: Leczovics Zsolt

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek