| 2016. július. 7. | 1 perc olvasás

66. Vasutasnap – a GYSEV is ünnepelt

A 66. Vasutasnap alkalmából a GYSEV Zrt. tegnap Sopronban és Szombathelyen területi ünnepségeken köszöntötte munkatársait, ma délelőtt pedig a Hotel Sopronban rendezték meg a központi ünnepséget.

A vasúttársaság Központi Vasutasnapi Ünnepségén részt vett Dr. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Christian Illedits, a Burgenlandi Tartományi Parlament elnöke, Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

Az ünnepségen városunkat Dr. Molnár Ágnes és Firtl Mátyás országgyűlési képviselők, valamint Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere képviselték.

Az ünnepre meghívást kapnak a különböző közlekedési társaságok, és a GYSEV vonalai mellett fekvő települések vezetői, valamint a vasúttársaság munkáját segítő hatóságok képviselői is. A Vasutasnapi ünnepségeken elismeréseket kaptak a vasúttársaságnál hosszabb ideje szolgálatot teljesítő munkatársak, emellett kitüntetéseket adtak át azoknak a vasutas kollégáknak, akiket teljesítményük alapján erre jelöltek.

A csütörtöki központi ünnepség után a GYSEV pénteken köszönti a nyugdíjba vonuló munkatársait. Szombaton nagyszabású Családi Napot rendez a vasúttársaság, amelyen színes programokkal várja a vállalat dolgozóit és közvetlen családtagjaikat.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek