| 2021. október. 7. | 1 perc olvasás

Embercsempészt fogtak Nagycenken

A soproni polgárőrök figyeltek fel az út mellett, az árok szélén álló kisteherautóra, majd miután a rendőröket értesítették kiderült, 16 illegális migránst rejt a jármű.

Autójával árokba csúszott és megsüllyedt egy kisteherautó Nagycenk külterületén 2021. október 7-én 10 óra 10 perckor. A soproni polgárőrök éppen arra jártak, ők értesítették a rendőröket az esetről, és visszatartották a sofőrt a helyszínen. A jármű kinyitását követően kiderült, hogy a 46 éves ukrán állampolgárságú járművezető 16, magát szír állampolgárnak valló utast szállított. 


Fotó: police.hu

Az illegális migránsok okmányokkal nem rendelkeztek, és nem tudták igazolni a jogszerű magyarországi tartózkodásukat sem, így őket - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépkocsi vezetőjét a rendőrök elfogták, előállítása, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra, folyamatban van. Ellene a nyomozók embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.


Fotó: police.hu

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Borítókép; police.hu

Legnépszerűbb cikkek