Mária Terézia, magyar királynőként II. Mária, németül: Maria Theresia Walburga Amalia Christina von Habsburg (Bécs, 1717. május 13. – Bécs, 1780. november 29.) a Habsburg-házból származó, III. Károly király és Erzsébet Krisztina királyné második gyermekeként született. Az elsőszülött gyermeket, Lipót János főherceget ( † 1716) csecsemőként elvesztette a család. A királynő negyven évig tartó uralkodása apja 1740-ben bekövetkezett halálával kezdődött, aki az 1723-as Pragmatica sanctio elfogadásával akarta biztosítani leánya számára az öröklést. Szerződések sorát kötötte meg európai hatalmakkal, megállapodva abban, hogy halála után elismerik uralkodónőnek Mária Teréziát.

Ám alig hunyta le a szemét, II. Frigyes porosz király rögtön, hadüzenet nélkül megtámadta Ausztriát. A támadáshoz hamarosan csatlakozott Franciaország, Bajorország és Szászország is − a száli törvényre hivatkozva elutasították a Pragmatica sanctióban kodifikált leányági öröklést, és igényt támasztottak a Habsburg Birodalom örökségére. Mária Terézia csak Anglia segítségében bízhatott, de ők csupán közvetítést ajánlottak fel. A francia–bajor csapatok közben elfoglalták Csehországot, Felső-Ausztriát és Tirolt is, ahol Károly Albert saját kormányt hozott létre.

1741 szeptemberében a pozsonyi országgyűlésen Mária Terézia − a legendák szerint nyolc hónapos kisfiával a karján − a magyar rendek segítségét kérte. A legenda része valószínűleg mítosz, de a többi igaz. Az ifjú királynő kérni jött. Kérni jött, mert olyan veszély fenyegette a Habsburg Birodalmat, amilyen még sosem, és tudta, hogy a magyarok segítsége nélkül nem képes megőrizni hatalmát, egyben tartani birodalmát. És kérte. Szép szóval.

 „Ügyeinket mindenfelől veszély fenyegeti, melyet, mivel általa kedves Magyarországunk is érdekelve van, nem akaránk tovább a nemes rendek előtt eltitkolni. Veszélyben forog az ország koronája, veszélyben saját személyünk és kedves gyermekeink. Elhagyatva mindenektől, a magyaroknak annyi történeti emlékek által híres fegyveréhez, ősi vitézségéhez és hűségéhez folyamodunk: hűségükre bízzuk magunkat és gyermekeinket (e szavaknál a királynő szemeibe felszökött a könny!), bennük helyezzük minden reményünket, erősen bízva, hogy ezen semmi késedelmet nem tűrő körülmények és veszélyekben tanácsukat s minden kitelhető segedelmüket tőlünk meg nem vonják.” (Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban)

Latin nyelven elhangzott beszéde után a lovagias magyarok egyhangúan kiáltották: „Vitam et sanguinem pro rege nostro!” („Életünket és vérünket királyunkért!”).

A királynő ellenfelei kétségkívül arra számítottak, hogy a rebellis magyarok megtagadják a segítséget, és felszabadítókat látnak a Habsburgok ellenfeleiben (mint ahogy Csehországban történt), de Mária Terézia megkapta a kért magyar segítséget. A magyar urak cserébe kértek tőle néhány dolgot, például III. Károly néhány magyarellenes törvényének visszavonását, a rendi jogok megerősítését, a birtokaik adómentességét, és nem utolsó sorban elfogadtatták azt is, hogy a magyar csapatoknak magyar nyelven vezényelhessenek. A királyi engedmények fejében 11 magyar huszárezred (nagyjából 35000 katona) harcolt az osztrák örökösödési háborúban a Habsburg trónért Európa hadszínterein. A birodalom Sziléziát elveszítette ugyan, de területét nem osztották fel egymás között addigi szövetségesei és barátai, tehát a legyőzhetetlen magyar huszároknak köszönhetően a Habsburg Birodalom megmenekült, fennmaradt. Mária Terézia később sokszor kijelentette, hogy a magyar rendek mentették meg uralmát.

A háborút 1748-ban az aacheni békeszerződés zárta le.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/

Borítókép forrása: https://cabe.blog.hu/