| 2017. november. 14. | 2 perc olvasás

A Fertő-tó vízminőség-védelmi céljait elősegítő projekt indult

A Fertő tó amellett, hogy fontos megélhetési forrást és kikapcsolódási lehetőséget jelent, egyben életteret is biztosít számos növény- és állatfaj számára a vízfelszín alatt és felett egyaránt. A tó jó vízminőségének és kémiai állapotának biztosításához határon átnyúló összefogás szükséges. Ezért Burgenland Tartomány és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a "REBEN" c. projekt keretében közös céljául tűzte ki egy olyan hosszú távú, integratív koncepció kidolgozását, amely a Fertő tó vízminőségének védelmét és biztosítását szolgálja.

A Fertő tó számára kiemelt jelentőséggel bíró projekt nyitó rendezvényét november 14-én a tó osztrák oldalán fekvő Illmitzben tartották. Az eseményen jelen volt és felszólalt Németh Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke is, aki megnyitó gondolataiban többek között kiemelte: „A határon átnyúló programok közül, földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően Győr-Moson-Sopron megye és Burgenland tartomány az Ausztria-Magyarország Interreg program egyik „célterülete”.

Majd hozzátette: „Ez egy kedvező adottság, mellyel tudni kell élni, és szerencsére a térségben szép számmal vannak olyan szervezetek, akik olyan célok megvalósítását fogalmazzák meg, amelyek rendre elnyerik a Monitoring Bizottság támogatását. Mint a döntéshozó bizottság szavazó tagja, ezúton szeretnék gratulálni a sikeres pályázathoz.”

A rendezvényen elhangzott, hogy a REBEN projekt időtartama 3 év. A vezető partner: a Burgenlandi Tartományi Hivatal, a magyar oldali projektpartner az ÉDUVIZIG. Stratégiai partnerként mindkét oldalon a Nemzeti Park Igazgatóságok vesznek részt. A projekt teljes költségvetése: 1,4 Mill. €, ebből a magyar fél részesedése 262.000 €.

A projekt célja egy a határon átnyúló szakmai tudásbázis kialakítása és megosztása, valamint egy közösen kidolgozott egységes kezelési terv létrehozása.

A projekt céljához kapcsolódva Németh Zoltán kitért arra is, hogy „sok közös terület van országaink között, ahol együtt lehet működni, de a Fertő-tónál nincs „közösebb”. A tó és annak élővilága abszolut nem ismeri a határokat.”

A politikus úgy véli, hogy éppen emiatt „nélkülözhetetlen fontosságú a határ két oldalán rendelkezésre álló tudás és információ megosztása, hiszen a közös, ténylegesen határon átnyúló tevékenység alapvető feltétele a közös tudásbázis megléte, hogy közösen sikerüljön helyes döntéseket hozni, aminek viszont a kellő mennyiségű és minőségű információ az egyik legfontosabb alapfeltétele.”

Majd eképp folytatta: „Bízom abban, hogy a program segíti egységesíteni a tóról való gondolkodást is, mert bizony turisztikai szemüvegen keresztül helyenként irigykedve nézzük az osztrák oldalt. Jó lenne megállapodni és közösen eldönteni, hogy mi jó a természetnek és hogyan egyeztethető össze az emberi „használattal”, hiszen az ember is a természet része.” De egyúttal óvatosságra is intett, megfogalmazása szerint: „óvatosnak kell lennünk, hiszen hiába a fejlett technológia, hiába lehet a virtuális világban bármit megteremteni, az élő környezetet nem lehet digitalizálni. Ha helyrehozhatatlan károkat okozunk, akkor nem lehet a korszerű technika eszközeivel a károkat megszüntetni és mindent újrakezdeni. A korszerű technika csak segít, a helyes döntések meghozatala az emberek, a szakemberek felelőssége.”

Németh Zoltán véleménye szerint jelen projekt méltó folytatása, kiegészítése a korábban már megvalósult programoknak, sőt remélhetően a projekt szakmai megalapozásul szolgál újabb beavatkozások elvégzéséhez, egyúttal jól bizonyítja, hogy a regionális kapcsolatok működőképesek.

Címkék: Fertő tó

Legnépszerűbb cikkek