A történeti Máramaros keleti részén, Máramarosszigettől 83 km-re, a Radnai-havasok lábánál, a büszke Nagy-Pietrosz csúcs (2303 m) északi oldalán található Borsa város. Az Árpád-kori településtől 11 km-re kelet-délkelet irányban, 860-900 m magasságban tárul szemünk elé Borsafüred, népszerű üdülőhely és síparadicsom, amelynek története 80 évvel ezelőtt, 1942-ben kezdődött. 

A versailles-i békeszerződés következtében Magyarország elveszítette magashegységeit, ami a hazai sísport fejlődésére is rányomta bélyegét, a második bécsi döntésnek köszönhetően azonban visszakaptuk többek között Észak-Erdélyt, és ezzel együtt azonnal fellobbant a nemzeti lelkesedés lángja: a magyar sísportnak igenis van jövője, mi több, egy ötkarikás álom megvalósítására is lehetőségünk és komoly esélyünk van! „És ez korántsem volt egy irreális projekt… Ma ez annak tűnik, de akkor az 1936-os Garmisch-Partenkircheni olimpia épületeit vették mintául, és arra még mindenhol rátettek egy kicsit, hogy az új létesítmény mindenképpen megfeleljen a kor elvárásainak. Az akkori német sízők szuperlatívuszokban beszéltek, amikor kipróbálták az 1500 méter hosszú lesiklópályát – ma is igen ritka az ilyen hosszúságú –, a síugrósánc pedig Európa legnagyobbika volt. Az Anikó-menedékház Közép-Kelet-Európa első olyan alpesi kabanája, ahol folyamatosan hideg-meleg víz volt és központi fűtés.” (Killyéni András, az Olimpiai álom a Radnai-havasokban c. könyv szerzője.) Az 1650 m magasan épült menedékházat 1942. november 23-án avatták a kor neves magyar bajnoknője, Iglóiné Eleőd Anikó jelenlétében, ugyanakkor őróla nevezték el.

 

Már 1940 őszétől megkezdődött az erdélyi és kárpátaljai hegyvidék síterepeinek feltárása, valamint – ahol lehetséges volt – kisebb sípályák megnyitása. Első lépésként a síszövetség felkérte Belloni Gyulát, hogy járja be Erdélyt, és vegye fel a kapcsolatot a helyi sportegyesületekkel, síszakosztályokkal versenyek szervezésének érdekében. Ugyanakkor felkérték Déván Istvánt, hogy járja végig Kárpátalját és Erdélyt, majd tegyen javaslatot, hol lehetne kialakítani a téli sportok központját. Déván, többhavi tanulmányút után, a Radnai-havasokat jelölte meg helyszínnek, Borsa település közelében. Mind Belloni, mind Déván nagy tapasztalattal rendelkeztek a téli sportok terén. 

A síszövetség szakbizottsága 1941. október 23-án a helyszínre utazott, és minden szempontból alkalmasnak találta Borsafüredet, amely közel 900 méter magasan, hóban bővelkedő és szélcsendes helyen fekszik a Radnai-havasok északi részén. A terület minden szempontból megfelelt a kor elvárásainak: 650 méter magasságig vonaton, 850 méterig pedig országúton is elérhető volt, a hegyoldalakon kezdők és haladók egyaránt találhattak lesiklási lehetőséget. Általában novembertől április végéig lehetett sízni. Ugyanakkor a téli turizmusra vágyókat óvatosságra intették a szakértők, hiszen a jelölés nélküli részek igen veszélyesek. „Középhegységhez szokott síelőink és téli turistáink azonban korántsem mozoghatnak oly felelősség nélkül a magyar síparadicsomban, mint azelőtt megszokott hegyeink közt tették. Egyszerűen azért, mert a körülbelül 2000 m gerincmagasságú hegység télen valódi magashegységgé lép elő, a Kárpátok zordabb klímája és hegységünk kevéssé feltárt állapota miatt. Ez a körülmény a turistáktól mindazon jártasságokat megkívánja, melyekkel az Alpok 3000-esei közt kell rendelkezni annak, aki örömet is szeretne találni egy-egy sítúrája során.” (Kővágó Ferenc - Erdély c. folyóirat, 1944. február).

 

A bécsi döntést követő években a Radnai-havasok legintenzívebb és legrövidebb ideig tartó turisztikai fejlesztése zajlott − a háborús időszak ellenére nagyszabású fejlesztések kezdődtek el Borsafüreden. Az építkezéseket Schmidt József kormányfőtanácsos, a Sporttelepek és Épületek Országos Főfelügyeletének vezetője irányította, az anyagi támogatás pedig vitéz Béldy Alajos m. kir. altábornagy, az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének és Testnevelésének országos vezetője, illetve vitéz dr. Tárczay Felicides Román miniszteri osztályfőnök, a Társadalmi Sport és Testnevelés vezetője közbenjárásával sikerült biztosítani. Hamarosan megkezdődött a Magyar Nemzeti Téli Sportközpont kiépítése, első lépésként a lesiklópályát alakították ki. Itt gyakorolt már 1941 karácsonyakor a magyar lesikló válogatott, ugyanakkor itt tartották meg az első símesterképző tanfolyamokat is. Az „Olimpia lesiklópálya” felavatására a budapesti Nyugati pályaudvaráról indult egy csapat síző, közöttük a magyar lesikló válogatott edzője és tagjai, illetve a Magyar Sí Szövetség képviselői. A csapat meglepődött, amikor a borsai vasúti megállóban még alig hat centiméteres hóréteget találtak, ám az 1660 méteres magasságról induló pályán már 40 centiméteres friss hó volt a régi hókérgen. A rajtot a Magaskőn, a célt a Melegpatak medrénél helyezték el, így a pálya szintkülönbsége 830 méter, hossza 2840 méter volt. Herbert Heiss kiváló osztrák síző a következőket nyilatkozta a Nemzeti Sport számára: „A pálya a legszebbek egyike, mondjuk talán a legszebb, amit eddig láttam.” (Nemzeti Sport, 1942. január 4.)

 

A menedékházak és a sípályák kialakítását az ugrósánc építése követte. A sánc tervét Benedek Frigyes készítette a nemzetközi szövetség előírásainak figyelembevételével. A kivitelezés során 10 000 köbméter földet mozdítottak el, a sziklás terep miatt ennek egy részét robbantással oldották meg. A tervezésben oroszlánrészt vállalt Przestalsky Stanislaw (eredeti családneve Marusarz) lengyel síugró is. Ő volt a németek ellen harcoló lengyel hős, akit 1940-ben elfogtak, börtönbe zártak, majd halálra ítélték, de sikerült megszöknie, és bonyolult körülmények között Magyarországra menekült. A világversenyeken is szép eredményeket elért sízőt Belloni Gyula ismerte fel egy lengyel katonai menekültcsoportban, majd Przestalsky Stanislaw néven ő foglalkozott a magyar síugrókkal, illetve segítette a Magyar Sí Szövetség szakmai munkáját.

1943 áprilisában helyezték el a korszerű sportszálló alapkövét, ez a létesítmény lett volna az olimpiai falu központja. A Hóvirág szálloda terveit szintén Benedek Frigyes készítette, a kivitelezés is az ő irányításával történt. A vendégek kényelme érdekében a központi fűtést koksz-égetéssel oldották meg, emellett számos szobában és helyiségben kisebb kályhát helyeztek el arra az esetre, ha a központi fűtés nem működik.

1944 februárjára a teljes kivitelezési munkálatot befejezték Borsafüreden. A síközpönt európai szinten is igen korszerűnek számított. A lesikló pályához hasonlóan a sánc is az Olympia nevet kapta. Méreteit tekintve a kor negyedik, Európának pedig a legnagyobb ugrósánca volt. A sánc avatóversenye 1944. február 20-án volt, a magyar síbajnokság keretében. A háromnapos verseny fénypontját az „olimpiai sáncavató nemzetközi ugróverseny” jelentette, amelyen – a háborús körülmények ellenére – két német és egy norvég neves versenyző is indult. „Ilyen szép sáncról még nem is ugrottam – örvendezett a verseny után Sepp Weiler, a német győztes (69, illetve 76 méteres ugrásokkal). – Olyan, mint egy álom!” (Nemzeti Sport, 1944. február 22.) Versenyen kívül ugrott és rekordot állított fel Przestalsky Stanislaw is, akinek első ugrása 73, második pedig 88 méter volt.

 

A tervezett téli sportközpont számos létesítménye elkészült 1944 nyarára: sípályák, ugrósánc, szálláshelyek. Kivitelezés előtt állott a sportszálló és a drótkötélpálya. Bár a központ vasúton, illetve országúton is elérhető volt, az infrastruktúra szempontjából is számos beruházást terveztek. Következett volna a sportpályák, a lelátók, az úszómedencék kiépítése, illetve újabb szállók, villák, éttermek és egy kaszinó kivitelezése.
Borsafüred akkoriban a télisportok magyar szerelmeseinek egyik első számú célpontja lett, a Budapestről érkező gyorsvonat decembertől májusig megannyi sízővel futott be az egykori állomásra. Számos versenynek is otthont adott a sítelep, s bár ekkor még minden jel arra mutatott, hogy hamarosan befejeződik Kelet-Európa legnagyobb téli síközpontja, a tervezett további fejlesztési célok már nem valósulhattak meg. Karnyújtásnyira voltunk tőle, de az álom, hogy téli olimpiát rendezhessünk, ténylegesen szertefoszlott: a világháború koreográfiája ismételten számunkra rendkívül kedvezőtlenül rendezte át a történelem forgószínpadát.
1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára, a front elérte Erdélyt, majd hamarosan a szovjet és a román csapatok előretörésével a harcok Máramarossziget környékén zajlottak már. A csaták során a bevonuló csapatok felgyújtották az Anikó-menedékházat, amely teljesen elpusztult.

A világháborút Magyarország elvesztette, a párizsi béke érvénytelenítette a bécsi döntéseket, szentesítette az 1938. január 1-én létező határokat. Románia kommunista vezetése, az adott politikai és gazdasági helyzetben nem tekintette prioritásnak a síközpontot, így az építési munkálatokat nem folytatták, ennek ellenére a pályák megmaradtak, és a következő évtizedekben számos nemzeti és nemzetközi síversenyt rendeztek Borsafüreden. 

Komolyabb terveket Borsafüred 2014-ben megválasztott ambiciózus polgármestere kezdett el szövögetni. A városvezető akkori nyilatkozata szerint 70–100 millió eurós befektetéssel mintegy 10 év alatt Borsafüred igazi síparadicsommá varázsolható, és úgy tűnik, célkitűzései lassan kezdenek valósággá válni. Miután a települést 2018 márciusában országos érdekeltségű üdülőhellyé nyilvánították, valamint több síprojekt is finanszírozást nyert, 2021. december 21-én olimpiai méretű sípályát és 2,6 km hosszú sífelvonót adtak át Borsafüreden. A festői környezetben található létesítmény nemcsak Románia első olimpiai sípályája, de nekünk, magyaroknak köszönhetően igazán különleges történelmi múlttal rendelkezik.

Borsafüred polgármestere abban reménykedik, hogy a 80 éve abbamaradt álom folytatódik, és a máramarosi település egyre közelebb kerül ahhoz, hogy végre a téli olimpia házigazdája lehessen.

 

 

Forrás: http://www.nagybanya.ro/

http://www.radnaihavasok.ro/

http://szabadsag.ro/

Borítókép: https://someseanul.ro/