| 2022. január. 14. | 2 perc olvasás

A három licista ott lesz az IdeaFest ötletversenyének országos döntőjén

A területi megmérettetésen az erőnléti sportolók számára kifejlesztett platform prezentációjával nyertek, a márciusi országos döntőn már a prototípussal versenyeznek. Azután irány a Szilícium-völgy, a licista fiúk reményei szerint.

Kiss Dániel, Ábrahám Gergő és Winkler Dominik az IdeaFest középiskolás ötletversenyének területi döntőjét is megnyerte startup ötletével, ami egy erőnléti sportolók számára kifejlesztett sajátos platform. A versenyt az INPUT Program hozta létre, a szervezést pedig közösen végezte a Startup Sopronnal, a nagy reményekkel kecsegtető kezdő vállalkozások támogatására szerveződött soproni közösséggel. Dunaveczki Attila, a Startup Sopron egyik alapítója, az INPUT Program soproni területi koordinátora személyesen látogatta meg Tölli Balázs igazgatót és a licista fiúkat, nyereményeket és oklevelet is átadva a sikeres versenyzőknek, valamint az őket segítő Folczné Polgár Annamária tanárnőnek.

- A licistákkal együtt tizenkét csapat került az országos döntőbe, nagyon drukkolok a soproni fiúknak, és minden segítséget is megkapnak tőlünk a jó szerepléshez - árulta el Dunaveczki Attila. Kiemelte, hogy a három berzsenyis diák egy valós problémára keresett megoldást, s minden esélyük meg van arra, hogy működőképes startupot hoznak létre.

- A verseny lehetőségéről a Startup Sopron oldalán olvastam, hiszen érdekelődöm a téma iránt, emiatt pedig gyakran látogatom az oldalt. Először szóltam a fiúknak, hogy indulnunk kellene, később együtt megkerestük a tanárnőt is - mondta el Kiss Dániel, akinek konkrét ötlete volt arra, hogy mivel induljanak neki a megmérettetésnek.

Dani szabadidejében hosszútávfutó (is), versenyez a Soproni Atlétikai Clubnál és Ausztriában. Gyakran tapasztalta, hogy a futóversenyekre nehéz rákeresni, még nehezebb megtalálni, körülményes nevezni rájuk, illetve az információáramlás sem zökkenőmentes. Így merült fel annak a telefonos applikációnak az ötlete, amely nemcsak a versenyeket teszi kereshetővé, hanem a szervezőknek a nevezés szervezését is megkönnyíti.

A koncepció kidolgozásában, a piackutatásban, a pályázat összeállításában, majd pedig a prezentáció elkészítésében már Ábrahám Gergő és Winkler Dominik is részt vett és hozzátette a sikerhez a saját részét. "De Dani a főember" - mondják mosolyogva és a tanárnő is bólogat.

- Önállóak és rendkívül kreatívak voltak a felkészülésben és a versenyen is. Persze a neheze még csak most jön, de nagyon szeretnének nyerni - egészíti ki a fiúkat Folczné Polgár Annamária.

Az applikációra egyébként érdeklődő szervezők is vannak már. Velük szeretnék a közeljövőben élesben is kipróbálni a platformot, majd a tapasztalok alapján tovább finomítani azt.

Az országos döntő első helyezettje egy amerikai utat nyer a Szilícium-völgybe, a második Finnországba, a harmadik pedig Németországba utazhat tanulmányútra. A licista fiúk kíváncsiak a Szilícium-völgyre, az ötletük is jó és tesznek is a sikerért. Drukkoljunk nekik, hogy márciusban sikerüljön a tervük!

Címkék: Líceum

Legnépszerűbb cikkek