| 2020. május. 28. | 2 perc olvasás

A határnyitásokban bízik ez a soproni utazási iroda

Kiemelten jó évre számítottak az év első három hónapjának foglalásai után a hazai utazási irodák, azonban a koronavírus-járvány - mint az élet minden területén - itt is átírta a várakozásokat. A soproni Escort Tourist tulajdonosa szerint a hazai utazások megmenthetik a szektor vállalkozásait, azonban a környező és más európai országok határainak nyitása jobban segítheti majd a vendégek utazási kedvének növelését.

Krisch Magdolna elmondta, hogy náluk is szépen alakultak a foglalások, egy munkavállalóval bővült is a csapat év elején, azonban az április és a május már azzal telt, hogy a befizetettet utakat visszafizették. A kínálat iránti kereslet most nulla, azonban ez – mint a legtöbb vállalkozásnál - azt jelenti, hogy mínuszt termelnek.

Az egyértelmű volt az első pillanattól kezdve, hogy a befizetett utazásokat az utolsó fillérig vissza kell fizetni – mondta, majd hozzátette, hogy csütörtökön jött ki az a kormányrendelet, hogy utalványra is be lehet váltani a lefoglalt és kifizetett utakat. Rengeteg emberi történetet, sorsot ismertünk meg az elmúlt néhány hétben, hiszen folyamatosan kapcsolatban voltunk azokkal az emberekkel, akik velünk szerettek volna utazni.

Mi a június 15-ben reménykedünk, hiszen az előzetes hírek szerint akkortól lehet majd Ausztriába is korlátozások nélkül belépni, emellett több európi uniós ország is napirendre tűzte már az EU-s állampolgároknak a beutazását. Ha a határok minden irányban nyitottak lesznek, akkor az emberek is elhiszik majd, hogy mehetnek bátran és ha a költségvetésük is megengedi, utazni fognak, hiszen engednek ennek az igényüknek – mondta Krisch Magdolna. Hozzátette, hogy ez nem csak a külföldi, hanem a hazai utazásokat is fellendítheti.

A hazai vidék iránti érdeklődés fellendülhet a vírus egyik hatásaként, hiszen az emberek olyan látnivalókat, programelemeket is felfedezhetnek, amelyeket korábban nem. Példaként említette, hogy templom és múzeumlátogatás helyett inkább szabadtéri programokban gondolkodnak, olyanokban, amelyeket eddig jellemzően inkább a Magyarországra látogató külföldi turisták vettek igénybe. Ilyen lehet például egy lovaskocsikázás – mondta.

Az első hazai utat július 18-án indítanák a mostani tervek szerint, azonban az utaztatás feltétleit még kérdőjelek lengik körbe. Az egyértelmű, hogy a buszokon maszkot kell viselni és be kell tartani a megfelelő védőtávolságot, de az egyéb kitételeket még nem lehet ismerni – mondta.

Az biztos, hogy ezt az évet csak az az utazási iroda éli túl, amelyiknek nincs sok kintlévősége. Mi egy kis iroda vagyunk, soha nem költekeztünk túl, mindig vigyáztunk arra, hogy a cég normálisan és jól működjön. Megrázott minket a járvány, de nem fog tönkretenni, talpon maraduk – szögezte le Krisch Magdolna.

 

Borítókép: illusztráció; Forrás: Sopron Média Archív

Címkék: turizmus

Legnépszerűbb cikkek