"A hazáért harcolok itt, Kedvesem!"

"A hazáért harcolok itt, Kedvesem!"

  2019. január 10. - www.sopronmedia.hu

A magyar honvédek nem adták meg magukat - az utolsó csepp vérükig harcoltak a Don-folyó mentén 1943. januárjának közepén. Máig számos közhiedelem él a 76 évvel ezelőtt történt felfoghatatlan eseményekkel kapcsolatban – vajon tényleg rosszul szerelték fel magyar vezetőik a saját katonáikat? Valóban bűnös szándékkal harcoltak orosz földön hazánk legényei? Oszlassuk el a történész segítségével a máig élő hiedelmeket, hogy megtudjuk, miért küzdöttek olyan hősiesen a magyar közkatonák és tábornokok egyaránt, mintegy 2000 kilométerre hazájuktól!

A városunkban és környékén élők különösen fontos szerepet játszottak a Don-kanyarnál történtekben. A 7. könnyű hadosztály és a 4. soproni gyalogezred katonái már rendkívül korán kint küzdöttek a fronton, és nekik kellett szembenézniük először az orosz ellentámadással - a szovjet csapatok 1943. január 12-én, 10-11 óra között érték el a Sopron megyeiek arcvonalát. Bár a beszámolók szerint szó szerint lángolt a talaj a robbanószerektől, a Leghűségesebb város egységei halált megvető bátorsággal, igazi harcoshoz méltó hősiességgel próbálták megfékezni a gőzhengerként előretörő ellenséget - az ő emlékük előtti tisztelgés miatt is fontos, hogy minél többen megismerhessék, mi történt valójában azon a fagyos januárban, az orosz fronton!  

Fotó: Dr. ifj. Sarkady Sándor gyűjteménye

- A Don-folyó és a magyar hadsereg „kapcsolata” egyfajta negatív toposzként került be a köztudatba, és részben a történetírásba is – világított rá Illésfalvi Péter hadtörténész. – Ebben nagy szerepe volt az 1945 és 1990 közötti időszaknak, amelyben rendre hangsúlyozták: ott csak brutálisan véres dolgok történtek, és hogy azt a 200 ezer embert bűnös szándékkal, tulajdonképpen meghalni küldték ki a szovjet frontra – részletezte.

Minden egy szigorú politikai paranccsal kezdődött

Mikor 1941-ben elindult a Barbarossa hadművelet, a németek eredetileg nem számoltak hazánk részvételével. – Ettől függetlenül a magyarok hősiességükről bizonyosságot adva biztosították a szövetségesüket arról, hogy ha kell, az életük árán is kiállnak szövetségesük mellett, és hűek lesznek a nemzetközi szerződéshez – világított rá a történész.  

Fotó: Dr. ifj. Sarkady Sándor gyűjteménye

Sok minden megváltozott azután, hogy a Wermacht 1941. késő őszén Moszkva alatt elszenvedte az első komolyabb vereségét… - Ez arra kényszerítette a német politikai, és hadi vezetést, hogy sokkal nagyobb mértékben vegye igénybe szövetségesei erőforrásait – emelte ki Illésfalvi Péter. – 1942 januárjában kettő magas rangú személyeket magában foglaló német küldöttség is járt hazánkban. A céljuk közös volt: követelve próbálták elérni, hogy a teljes magyar haderőt küldjék ki a szovjet harctérre.

1942. január 22-e: megszületik a megállapodás

A felek között végül 1942. januárjában született megállapodás. Ennek keretében küldték ki a magyar katonákat orosz földre. – Fontos tudni, hogy hazánkat a műveletre egy érvényes nemzetközi szerződés kötelezte – emelte ki a történész. Az akkori rendszer hasonlított a mai NATO-hoz, vagyis bizonyos értelemben biztonságot nyújtott a csatlakozóknak – de természetesen az akkori szerződés szerint is meg kellett felelni bizonyos követelményeknek, teljesíteni kellett az adott feladatokat, a kötelességszegés pedig szóba sem jöhetett. - Mindazonáltal, hiába volt kényszerpályán Magyarország akkori vezetése, sikerült elérniük, hogy ne a teljes magyar hadsereget küldjék ki – emelte ki a történész.

                               

Fotó: Dr. ifj. Sarkady Sándor gyűjteménye

A magyar vezetés mindent elkövetett

- A sokat terjesztett információkkal ellentétben a frontra kivonuló 2. magyar hadsereget próbálták a lehető legjobban felszerelni, és ellátni – mondta Illésfalvi Péter. – Az egy másik kérdés, hogy mire futotta akkor Magyarországnak – fűzte hozzá.

A család által kötött mellényke és az orosz tél

A felszerelésnek azonban olyan erők ellen kellett bizonyítania, amely több grandiózus hadsereget is megbénított a történelem folyamán. – Mindenképpen rendkívül fontos tényező volt az orosz tél, amelyben cseppet sem szokatlanok a hóviharokkal kísért -20, akár -30 Celsius-fokos hidegek – vázolta a történész. – Ehhez a magyar katona nem szokott hozzá, a legnagyobb probléma pedig az volt, hogy zömében a felszerelése sem volt elég hatékony a farkasordító hideggel szemben. Ez azért meglepő, mert a magyar hadsereg komolyan készült a csontkaparó mínuszok elleni védelemre, 1942. nyarán és őszén egy óriási akció keretében nagyon sok téli védőfelszerelést juttattak ki a harctérre a katonákhoz. Azonban több katona feljegyzett tapasztalata, és hadjelentések is tartalmaznak egy szörnyű információt: ennek a felszerelésnek a túlnyomó többsége nem jutott el a katonákhoz – világított rá.

Így a katonák zömének maradt az egyszerű posztóruha, esetenként a családtagok által az oly’ távoli otthonban kötött mellényke…

Fotó: Dr. ifj. Sarkady Sándor gyűjteménye

Mit jelentett valójában az a 2000 kilométer?

- A katonák lelkét talán a távolság ténye mozgatta meg a legjobban – emelte ki a történész. – A kiskatonák és a vezető beosztású tisztek levelezésében, naplóiban egyaránt tükröződik, hogy az a 2000 kilométer a szeretett otthonuktól mennyire súlyosan megülte a lelküket – fűzte hozzá.

Az írásos feljegyzésekben azonban más is olvasható. - „Azért harcolok itt, Kedvesem, kint, a szovjet Oroszországban, hogy mindaz, amit itt látok, Magyarországon ne következhessen be…” Sok írásnak volt ez a vezérgondolata – világított rá Illésfalvi Péter. – Az az életszínvonal különbség, amellyel ott az egyszerű magyar katona találkozott, egészen elképesztő volt a számára. Azoknak a katonáknak, akik azt gondolták magukról, hogy sanyarú sorsúak, mert cselédsorból, vagy egyszerű kisparaszti sorból jöttek, gyökeresen megváltozott a szegénységről, és igénytelenségről alkotott képük. A magyar katonák azért küzdöttek akár az életüket is feláldozva orosz földön, hogy az ő családjuknak ne kelljen olyan gyötrelmesen élnie a szeretett hazájukban – szögezte le a történész.

Forrás: Internet

Végül nem a hazafiasság, vagy a fegyverzet döntött

A doni tragédia nem azért következett be, mert a magyarok gyengék lettek volna testileg, vagy lelkileg. - A Don-folyónál folyamatos harcba vetés volt – tudtuk meg Illésfalvi Pétertől. - Az első komoly problémát az jelentette, hogy a Don melletti állások sok esetben 800, vagy akár 1000 kilométerre voltak a kirakóhelyektől, ahol a vasúti szállásnak vége volt. Ezeket a felfoghatatlan távokat a katonáinknak gyalogmenetben kellett megtenniük – világított rá a megdöbbentő tényre.

Voltak olyan alakulatok is, akik a legtöbbnél jóval korábban kikerültek a hadműveleti területre. Ilyen volt a 3. hadtestbe tartozó soproni 7. könnyű hadosztály is – ők már május végétől harcoltak, a német második hadsereg kötelékében. Rengeteg megpróbáltatáson voltak túl, mire a Donhoz értek. Az egyik ilyen megpróbáltatást a partizánharcok jelentették. - A problémák, hátráltató tényezők láncolata miatt a kezdetektől fogva komoly veszteségek voltak, amelyek pótlása nehézkes volt – emelte ki a történész.

Német ígéretek

- A harctérnél a problémák azzal kezdődtek, hogy a magyarok által védendő állások nem voltak mélységben eléggé kiépítve, ugyanis a németek eredetileg folyamvédelemre szánták azokat – világított rá Illésfalvi Péter. - Ráadásul, a németek tervei nem voltak pontosak, ugyanis az ő hadosztályaik nagyobbak voltak, mint a magyaroké. Ez a 200 kilométeres arcvonalon csak fátyolszerű megszálláshoz volt elegendő. Így kellett 1942. júniusától szeptemberig végezniük a hídfőcsatákat. Mindezt úgy, hogy a németek által ígért fegyver utánpótlás elmaradt, ráadásul a felváltócsapatok harci eszközök nélkül érkeztek – fejtette ki a történész.

A szovjet gőzhenger végső csapása

A szovjeteknek kettő hídfőt sikerült megtartaniuk – ezek segítségével tudtak nagy ellentámadással pontot tenni a harcokra. A jól megtervezett akció elsőként a 4. soproni gyalogezred arcvonalát érte el 1943. január 12-én, 10 és 11 óra között. - A magyar katonák úgy küzdöttek, hogy hőstetteiket mind a mai napig emlegetik – idézte fel Illésfalvi Péter. A jól felkészült túlerővel szemben azonban nem volt, egyszerűen nem lehetett esélyük. Az oroszok, felpezsdülve az első győzelmeken, egyre-egyre nagyobb lendülettel támadtak – ennek a végeredményét már ismerjük…

- Azt azonban valótlanul állítják sokan, hogy legalább 200 ezer magyar katona elhunyt a harcok során – világított rá a történész. - Bár pontos adatot valószínűleg sohasem tudunk majd mondani, de körülbelül 50 ezren elestek, a sebesültek száma is ennyire tehető, valamint, mintegy 28 ezer fő esett hadifogságba. A tapasztalatok szerint az ő 90 százalékuk biztosan elhunyt a rendkívül mostoha körülmények között – mondta, majd hozzáfűzte: ez a teljes, több, mint egy esztendős hadműveleti időszakra vonatkozik, amelyben összesen mintegy 240 ezer magyar katonát vetettek be.

Sopron, és környéke ma is emlékezik

A Leghűségesebb Város nem felejti el az egykoron itt élő katonákat, akik hazájukért az életüket adták. Sopron hagyományőrzői minden évben több, mint 20 kilométeres emléktúrát szerveznek, hogy így tisztelegjenek a hősök előtt. A város önkormányzata pedig ünnepélyes megemlékezés keretében rója le tiszteletét a bátor harcosok emléke előtt.  

Kérem, várjon... Kérem, várjon...