| 1 perc olvasás

A Hidegháború Múzeum alapítója látogatott Sopronba

A hidegháború idején repülőgép-balesetben elhunyt CIA pilóta, Gary Powers fiát fogadta a Polgármesteri Irodában dr. Farkas Ciprián. Francis Gary Powers Jr. soproni látogatása során elmondta, hogy fontos küldetésének tekinti édesapja emlékének ápolását, valamint a hidegháború eseményeinek a bemutatását a fiataloknak.

Francis Gary Powers Junior egy hidegháborús túra keretében látogatott Sopronba. A Hidegháború Múzeum alapítója több mint három évtizedes kutatómunkát követően írta meg a Spy Pilot (Kémpilóta) című könyvet, mellyel édesapja, az 1977-ben elhunyt U2-es kémrepülőgép-pilóta emléke előtt tiszteleg.

fotó: Griechisch Tamás
Francis Gary Powers Jr. egy 20 fős csoporttal keresi fel a hidegháború emlékhelyeit. Prága, Bécs és Budapest mellett a Páneurópai Piknik Emlékparkba is ellátogattak. A vasfüggöny lebontása fontos szimbóluma volt a hidegháború befejezésének

– mondta Nagy László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány kuratórium tagja.

Francis Gary Powers Jr. 1996-ban édesapja tiszteletére alapította meg a Hidegháború Múzeumot. Portálunk kérdésére elmondta: fontos feladatának tekinti, hogy a fiatal generációk is megismerjék a történelem egyik legintenzívebb és legveszélyesebb korszakát.

fotó: Griechisch Tamás 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek