| 2020. július. 4. | 1 perc olvasás

A július idén is legyen műanyagmentes

Idén is elindult a műanyagmentes július elnevezésű nemzetközi kezdeményezés idehaza is. A cél az, hogy emberek milliói mellőzzék egy hónapra az egyszer használatos műanyagtermékeket, válasszanak helyettük alternatív megoldásokat. Az Országgyűlés pénteken felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben tiltson be számos egyszer használatos műanyag terméket.

A műanyagmentes július (Plastic Free July) kezdeményezés 2011-ben Ausztráliából indult el, célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az egyszer használatos műanyagok környezetkárosító hatásaira. Azóta az egész világon elterjedt, tavaly 170 országból több mint százmillió ember vett részt benne és ez már nem csak az adott hónap műanyagfogyasztására volt hatással, hanem az év többi napján létrejövő lakossági fogyasztásra is.

Világszinten évente 300 millió tonna műanyaghulladékot termelünk, ennek fele egyszer használatos. Ezekkel a legnagyobb gond az, hogy mindössze pár percig használjuk, például egy kifliszacskót, vagy egy fülpálcikát, de rengeteg hulladék keletkezik belőlük. Ezek együttesen a tengerekben megtalálható hulladékok 70 százalékát teszik ki. A műanyag szívószálat például átlagosan húsz percig használjuk, de a lebomlásához minden egyes darabnak 500 évre van szüksége.

Az interneten számos írásos és videós anyagot is lehet találni arról, hogy hogyan lehet csökkenteni az egyszer használatos műanyaghulladékot otthonunkban, a munkahelyen, közösségben, iskolában, vendéglátásban, egy vállalkozás működésében, vagy eseményeken, például összejöveteleken, születésnapokon. A kezdeményezéshez tavaly magánemberek mellett már vendéglátóhelyek, sőt vállalkozások is csatlakoztak idehaza.

Az Országgyűlés pedig pénteken felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben tiltson be számos egyszer használatos műanyag terméket.  A képviselők egyhangúlag, 195 igen szavazattal fogadták el a kabinet erről szóló javaslatát.

A kormány a műanyag termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv alapján a műanyag fültisztító pálcikákat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverő pálcikákat, továbbá az úgynevezett expandált polisztirolból készült étel- és italtároló edényeket tilthatja be a jövőben.

Borítókép: illusztráció; Forrás: internet

Legnépszerűbb cikkek