| 2021. szeptember. 18. | 1 perc olvasás

A kitelepített sopronbánfalvi németekre emlékeztek

Sopronbánfalván istentisztelettel, illetve a Hajnal téri emlékműnél koszorúzással emlékeztek meg a helyi németek kitelepítésének 75. évfordulójáról.

A Sopronbánfalvi Evangélikus Egyházközség által szervezett koszorúzás előtt a bánfalvi karmelita kolostorban tartott istentiszteletet Fabiny Tamás püspök. 


fotó: Griechisch Tamás

Az istentiszteletet követően a Hajnal téri kitelepítési emlékműnél beszédet mondott Krisch Magdolna, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, aki úgy fogalmazott, az utókornak kötelessége emlékezni. - Amikor emlékezünk, nem engedjük, hogy a feledés homályába merüljön egy olyan esemény, ami akkoriban 180 ezer Magyarországon élő német állampolgár életét változtatta meg gyökeresen. Ekkor alakult át Sopron és térségének az arculata, hiszen közel 11 ezer német polgárnak kellett elhagynia az otthonát – emelte ki. 


fotó: Griechisch Tamás

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere köszönetét fejezte ki valamennyi német polgárnak, akik a mai napig segítik és ápolják a német-magyar kapcsolatokat. – Köszönöm a Sopron és Környéke Német Kultúrklubnak, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, valamint a Soproni Evangélikus Egyházközségnek, hogy mindig oroszlánrészt vállalnak a megemlékezések megszervezésében és méltó módon ápolják a bánfalvi kitelepítési emlékművet, valamint a kitelepített németség emlékét – fogalmazott.


fotó: Griechisch Tamás

A megemlékezéseket követően koszorúkat helyeztek el az emlékműnél, ahol több önkormányzati képviselő is csendes főhajtással rótta le tiszteletét.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek