A jeles nap története 161 esztendővel korábbra nyúlik vissza, Benedek Elekhez kapcsolódik, aki székely nemesi családban született 1859. szeptember 30-án, a Magyar Királysághoz tartozó Kisbaconban. Bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte, sokan csak úgy ismerik, hogy ő a nagy mesemondó, pedig a mesék világa mellett számos egyéb területen is tevékenykedett − újságíró, író, országgyűlési képviselő, akinek a gyermekirodalom művelése küldetés. Ő volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő is. Úgy véli, nagyon lényeges, hogy magyar népmesét adjanak a gyermekek kezébe, mert a mesék a nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárják eléjük. Számos szállal kapcsolódnak az őket alkotó társadalomhoz, az adott világképhez, hiedelemvilághoz, és a szórakoztatáson kívül bizonyos magatartásformákat, problémás helyzetekre megoldásokat kínálnak.

A meséket eredeztetik mítoszokból, álmokból, de tekintik történeti emlékeknek is, egy biztos: a népmesék a határtalan szabadság világát jelentik. Ez a világ sajátos rendet képvisel, átjárható határokkal és határtalan lehetőségekkel rendelkezik, itt egyrészt felfüggesztjük a valóságot, másrészt bármi megtörténhet, vágyak teljesülnek, szereplők változnak át és születnek újjá. Ugyanakkor az események fordulatosak, kalandot ígérnek, a szereplők színesek, és furcsaságukkal, a valóságtól való távolságukkal biztonságosak is. A mese ezáltal felkínálja az azonosulás lehetőségét – kinek-kinek igénye szerint. Biztonságot nyújt, megnyugtat, a szimbólumok megélésével erőt ad, és igazából nem ér véget a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-kal. A népmese tovább él és dolgozik, az érzések, melyeket előhívott, újra jelentkeznek, a képek előjönnek, és erejükkel ismételten feltöltenek.

A gyermekek és a mese kapcsolatának fontossága megkérdőjelezhetetlen, és tévedés azt hinni, hogy a tévéből és különféle informatikai eszközökből egyetlen gombnyomással elővarázsolható rajzfilmek helyettesíthetik a mesélést. A mesemondás minőségi együtt töltött idő, erősíti a kötődést és a kapcsolatot szülő és gyermek között, ugyanakkor a történetek mesélése során olyan kérdések merülnek fel és válaszolódnak meg, amelyek specifikus jellegük miatt más helyzetekben nem fogalmazódnának meg. A mesék kitartásra buzdítanak, végső konklúziójuk – a jó elnyeri méltó jutalmát – optimizmusra nevel, a főhőssel való azonosulás révén pedig a gyermek empátiája fejlődik. Az elképzelt, kitalált vagy tovább álmodott történetek lehetőséget biztosítanak arra, hogy olyan viselkedésformákat, problémamegoldásokat, emberi tulajdonságokat ismerhessen meg a csemete, amelyekről ha közvetlenül – azokat átélve –szerezné tapasztalatait, sérülhetne vagy konfliktushelyzetekbe kerülhetne. A mesék hallgatásával ezeket a helyzeteket, mint feladványokat, példabeszédeket éli meg és dolgozza fel. A gyermek kibontakozó elméje teremti meg azt a világot, amelyben a történet játszódik, valamint a szereplők alkatát, ruháját, a szituációkat, a helyszíneket is az alapján alkotja meg, amit hall.

A pszichológusok tapasztalatai szerint jóval kevesebb szülő és sokkal ritkábban olvas mesét gyermekének, mint szükséges volna. A túl sok tévézés viszont káros hatásokkal jár, aktiválja, mesterségesen figyelmi-izgalmi állapotba hozza a gyermeket, ahelyett hogy álomba szenderítené, és ezen felül az iskolaérettség is függő viszonyban van vele. A kutatások azt mutatják, hogy azok az óvodások, akik kimaradnak a történetmesélés, az olvasás élményéből, később kevésbé lesznek motiváltak az olvasásra, és nagyobb valószínűséggel küzdenek majd tanulási nehézségekkel. Egy, a meseolvasás és olvasóvá válás összefüggéseit vizsgáló felmérés adatai szerint 100 kisgyerekből, akiknek naponta mesélnek, 73 válik rendszeresen olvasó felnőtté, viszont azok közül, akiknek alkalomszerűen, vagy soha nem mesélnek, mindössze 2. Ha a mesékkel való találkozás már kisgyermekkorban elkezdődik, a sikeres önálló szövegalkotáson kívül önbizalmat, magabiztosságot is adhat, még a felnőttkori kommunikációs helyzetekben is.

A gyerekek bizonyosan kedvelik akár órákig bámulni kedvenc mesehősük kalandjait, ám jobb minél többször kikapcsolni a kütyüket, és ha lehetőség van rá, inkább színes mesekönyvek társaságában eltölteni az időt – megszerettetni a kicsikkel az élményt, amit a könyvek lapozgatása, a belőlük felcsendülő mesék nyújtanak számukra. Sőt, a fejből mesélés sem olyan nagy ördöngösség, mint ahogyan azt sokan gondolják.

Kétségtelen, hogy a mesekönyvekben megbújó csodás világ felfedezése nagyobb erőfeszítést kíván, viszont sokkal nagyobb élményt is nyújt, ezenfelül észrevétlenül juttatnak intellektuális és érzelmi gazdagodáshoz, kedvező irányú személyiségfejlődéshez, tudásgyarapodáshoz. De csak akkor, ha a mesék eljutnak a gyerekekhez – meséljünk hát bátran, és olvassunk nekik.

Forrás: https://eduline.hu/

http://www.tanszertar.hu/

Borítókép forrása: https://ma7.sk/ (Fotó: mesemuzeum.hu)