| 2021. augusztus. 30. | 7 perc olvasás

A nap, amikor Észak-Erdély visszatért

A második bécsi döntés értelmében 1940. augusztus 30-án Észak-Erdély ismét Magyarország fennhatósága alá került. A döntést Bécsben, a Belvedere palotában hirdették ki. Erdély 43 000 négyzetkilométeres területe 2,1 millió lakossal (melynek 51,4 százaléka volt magyar) került újra Magyarországhoz. A honvéd csapatok szeptember 5–13. között vonultak be Észak-Erdélybe.

A bécsi döntések nemzetközi választottbírósági döntések voltak, amelyekkel a náci Németország és a fasiszta Olaszország békés úton, döntőbíráin keresztül igyekezett kielégíteni Magyarországnak a trianoni békeszerződés felülvizsgálatára irányuló követeléseit. 1938-ban és 1940-ben Magyarország a trianoni békeszerződés értelmében elvesztett területeinek egyes részeit visszakapta Csehszlovákiától, illetve Romániától. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződések aztán e döntéseket 1947-ben semmisnek nyilvánították, a visszacsatolt területek pedig újra Csehszlovákiához és Romániához kerültek. 


https://www.vitezirend.com/

Az első bécsi döntés 1938. november 2-án született Magyarország és Csehszlovákia vitájában, és lényegében az etnikai revíziót valósította meg. Magyarország a trianoni békeszerződéssel elvett területeiből visszakapott mintegy 12 ezer km²-t, az akkor már autonóm Szlovákia déli és Kárpátalja délnyugati sávját a magyar határ mentén Érsekújvárral, Kassával, Ungvárral, Beregszásszal és Munkáccsal. Nem szerezte meg Magyarország viszont az általa követelt Pozsonyt és Nyitrát.

A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án délután 3 órakor született, annak dacára, hogy Románia határozottan elutasította azt a magyar követelést, miszerint mondjon le Erdély nagy részéről. A döntés értelmében a trianoni békeszerződésben elcsatolt Erdély északi része – benne a Partium nagy részével és Székelyfölddel – visszakerült Magyarországhoz. 

 

Partium voltaképpen nem a történelmi Erdély része, attól különálló terület, amely közigazgatásilag hol Erdélyhez, hol Magyarországhoz, hol a Habsburg Birodalomhoz tartozott. Magyar nevén „Részek”-ként is említik a régiót, ugyanis a középkori Magyar Királyság három részre szakadása után az erdélyi fejedelmek mint „Magyarország részeinek urai” uralkodtak felette, azzal a kikötéssel, hogy a fejedelmi dinasztia kihalása után e területek visszakerülnek a királyi Magyarországhoz. Erről a János Zsigmond és a Habsburgok között 1570. december 1-jén létrejött speyeri szerződés rendelkezett. Magát a Partium elnevezést is a speyeri egyezmény szövegében találjuk először − János Zsigmond a megegyezés után a következőképpen használta címeit: „Fenséges János fejedelem úr, a néhai felséges János királynak, Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királyának fia, Isten kegyelméből Erdély és a magyarországi Részek fejedelme” (Transylvaniae ac Partium Hungariae dominus). A megállapodás pontosan behatárolta a Partium területét is, megnevezve azokat a vármegyéket, erősségeket, uradalmakat – Bihar vármegye (Nagy)Várad várával, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék a Cseh-i uradalommal és Máramaros vármegye Huszt várával –, amelyeket „a fenséges fejedelem és utódai teljes joggal és hatalommal … bírják és birtokolni fogják”.

A második bécsi döntés után visszacsatolt Észak-Erdély
A második bécsi döntés után visszacsatolt Észak-Erdély
Forrás: Székelyföld.ma

A Partium területe azonban 1541-től kezdve – részben a török hódítások következtében – többször is változott. 1693-ban hivatalosan visszacsatolták Magyarországhoz, majd a Rákóczi-szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc a partiumi megyéket ismét erdélyi közigazgatás alá vonta. A magyarországi rendek állandóan követelték a négy törvényhatóság visszacsatolását Magyarországhoz, ami végül 1848-ban, Erdély és Magyarország uniójával valósult meg. Később, a Bach-korszakban a partiumi törvényhatóságok ismét Erdélyhez kerültek, és csak 1860-ban kapcsolódtak újra Magyarországhoz. Az 1867. évi kiegyezés után egészen 1920-ig Erdély és valamennyi volt partiumi terület a Magyar Királyság szerves részét képezte. A trianoni békeszerződés Erdéllyel együtt az egykori Partium területét, valamint Máramaros vármegye déli részét (északi része Csehszlovákiához került, ma pedig a Szovjetunió felbomlása folytán Ukrajna területét képezi), illetve Arad, Szatmár és Bihar vármegyék túlnyomó részét is Romániának juttatta. 

Bevonulás Székelyudvarhelyre, 1940.
Bevonulás Székelyudvarhelyre, 1940.
https://szekelyhon.ro/

Magyarország azonban nem törődött bele az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke rendelkezéseibe. Teleki Pál miniszterelnök külpolitikai vonalvezetését a háború kitörését követően két alapvető cél vezérelte: Magyarország fegyveres semlegességének megőrzése és a revíziós politika kiteljesítése.  A revíziós célok közül az egyik legfontosabb Erdély visszacsatolása volt. Azontúl, hogy Erdélynek jelentős történelmi, kulturális, identitást meghatározó szerepe volt a magyar történelemben, a területén található nyersanyagkincsek és az ottani magyarság nagy száma is indokolttá tette, hogy elsődleges célként tekintsenek az 1920-ban Romániához csatolt országrész visszaszerzésére. A magyar lakosság legnagyobb tömbjét Székelyföld mintegy ötszázezres magyarsága alkotta, a másik hasonló nagyságrendű csoportja pedig közvetlenül a határ mellett, Arad, Nagyszalonta, Nagyvárad, Szatmárnémeti városok térségében élt. 
Románia korábban már kénytelen volt átengedni a Szovjetuniónak Besszarábiát és Észak-Bukovinát, majd Bulgáriával is meg kellett egyeznie Dél-Dobrudzsa átadásáról, de Észak-Erdélyhez mereven ragaszkodott, nem állt szándékában átadni a területet. 1940 nyarára rendkívül kiéleződött a két ország között a viszony, a közös határ mentén mindkét fél jelentős haderőt vont össze. Július 10-én Teleki Csáky István külügyminiszter kíséretében tárgyalt Hitlerrel, aki kifejtette, hogy Németország nem tekintené helyes lépésnek a magyar katonai fellépést, és fegyveres konfliktus esetén Magyarország nem számíthatna semmilyen támogatásra. „Természetszerűleg akárhogy is történjék a megosztás, az egyik fél mindig jajgatni fog, Erdély esetében valószínűleg mind a kettő” – jegyezte meg cinikusan Hitler 1940 nyarán.
A két ország viszálya a Németországba irányuló nyersanyag- és élelmiszer-szállítást – ezzel a német haderő ellátását – is veszélyeztette volna, hiszen Románia elsősorban az olajmezői miatt, míg Magyarország mezőgazdasági terményei, illetve a stratégiai fontosságú hadipari nyersanyag, a bauxit exportja miatt volt fontos Hitler számára. Ezért 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere-palotában a német és az olasz külügyminiszter a magyarok javára döntött. A második bécsi döntés 43 ezer km2-t, Erdély északi és keleti részét, benne Székelyföldet Magyarországhoz csatolta. (Az anekdota szerint a román külügyminiszter elájult a döntés kihirdetésekor.) Etnikailag ez azt jelentette, hogy Észak-Erdélyhez 1,2 millió magyar, 1,02 millió román és mintegy 45 ezer német tartozott. 

A visszacsatolást követően ismét magyar anyanyelvű állami elemi iskolák jöttek létre, kiszélesedett a magyar tannyelvű középiskolai hálózat, Kolozsvárott újra magyar egyetem működött, a tudományos tevékenység ösztönzésére pedig megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet. Észak-Erdélyből 51 képviselőt hívtak be a magyar Országgyűlésbe, akik megalakították a kormánytámogató Erdélyi Pártot.

Nagykárolyban halad a feldíszített kapu felé a magyar 21-es löveg
Nagykárolyban halad a feldíszített kapu felé a magyar 21-es löveg
Forrás: Fortepan

A döntés nyilván egyik felet sem elégítette ki: Románia nemzeti katasztrófaként értékelte, Teleki elképzelései szerint pedig a revízió megvalósításának olyan formában kellett volna megtörténnie, ami nem igényelt volna ilyen mérvű német támogatást, mert ez komoly következményekkel járhat később az országra nézve. Aggodalmai beigazolódtak, Németország cserébe többek között különleges jogokat követelt a magyarországi német népcsoport részére. Politikailag a döntés még jelentősebb következményekkel járt, ugyanis Magyarország és Románia kiszolgáltatottá vált Németország felé.
A német politika a Szovjetunió elleni háborúban való részvételtől tette függővé Erdély további sorsát. Budapest a németektől remélte a visszaszerzett terület megtartását, Bukarest pedig az elvesztett terület visszaszerzését. Ezen túlmenően pedig a döntés nemzetközi megítélése is vitatott volt; az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia egyaránt Romániára erőszakolt diktátumként fogta fel. Az ország azonban ebből mit sem észlelt. A döntés értelmében a román félnek két hete volt teljesen kiüríteni a visszacsatolt országrészt, a magyar csapatok pedig 1940. szeptember 5-én lépték át a határt Szatmárnál, Máramarosszigetnél és Nagykárolynál. A bevonuló honvédeket az erdélyi városokban virágeső fogadta, mindenütt népünnepéllyel ünnepelték az elszakított területek visszacsatolását. Erdély visszavételének legmeghatározóbb szimbolikus lépése az volt, amikor Horthy Miklós kormányzó, 72 éves korát meghazudtolva, kiváló tartással, fehér lovon vonult be Szatmárnémetibe és Nagyváradra, ahol Tamási Áron és az erdélyi magyar szellemi élet kiemelkedő alakjai köszöntötték a magyar államfőt. Horthy népszerűsége valószínűleg ezekben a hónapokban érte el csúcspontját.

Horthy Miklós bevonulása Szatmárnémetibe 1940. szeptember 5-én
Horthy Miklós bevonulása Szatmárnémetibe 1940. szeptember 5-én
Forrás: Wikipédia

Erdély visszatérte és a bevonulás természetesen nem maradt összetűzések nélkül. Sok helyen korábbi sérelmeket torolt meg a helyi magyar lakosság. Bánffyhunyadon a tömeg agyonvert egy magyarokat gyalázó román pópát, azonban sokkal nagyobb súlyú események történtek a Szilágyságban. Ippen áthaladva a románok által a margittai laktanyában hátrahagyott lőszerek közül –, melyeket a magyar honvédek az előírások ellenére nem semmisítettek meg helyben, hanem szekérre tettek – robbant fel egy kézigránát, amely két magyar katona életét oltotta ki. 

A második bécsi döntés rávilágított arra, hogy egész Erdély tekintetében képtelenség „igazságos” etnikai határokat húzni, továbbá érvényességét csak ideiglenes helyzetnek tekintette mindkét ország: a magyar fél egész Erdély visszaszerzésére törekedett, míg Románia soha nem mondott le a trianoni határok visszaállításáról. 1944 őszén az Észak-Erdélybe bevonuló szovjet és román csapatok de facto megszüntették a magyar fennhatóságot, végül az 1945. január 20-i fegyverszünet és az 1947. február 10-i párizsi békeszerződés is kimondta a bécsi döntések érvénytelenítését. Ezzel Erdély újra Romániához került.
Észak-Erdély 1940 és 1944 közötti története a magyar Erdély megteremtésének utolsó kísérlete volt.

Híradós katonák és helybéli leányok a nagykárolyi Károlyi-kastély parkjának bejárata előtt.
Híradós katonák és helybéli leányok a nagykárolyi Károlyi-kastély parkjának bejárata előtt.
Forrás: Fortepan

Forrás: https://ujkor.hu/
https://hu.wikipedia.org/

Borítókép: Máramarossziget: magyar kerékpáros honvédek bevonulása,1940.
Forrás: https://kepeslapok.wordpress.com/

Legnépszerűbb cikkek