| 2021. szeptember. 4. | 1 perc olvasás

A népművészet jegyében telt a családi nap

11. alkalommal tartottak családi napot a Balfi úti Idősek Otthonában. Ezúttal a népművészet jegyében állították össze a programot, amin hagyományosan a lakók családtagjaikkal tölthetik az idejüket.

Változatos program és népművészeti környezet várta azokat, akik eljöttek az intézmény családi napjára. A rendezvény hagyományosan a családok összetartozását erősíti.

- Az elmúlt másfél esztendőben a szociális szférában dolgozók emberfeletti teljesítményt nyújtottak, hiszen az egészségügyi dolgozókkal együtt olyan kihívásokkal kellett szembenézniük, amilyenekkel korábban még nem. Sopron, amikor a járvány elkezdődött, rögtön forráskiegészítést rendelt el a Soproni Szociális Intézmény működtetésére, hogy az emberi és az eszközi ellátottság is megfelelő legyen. Az elmúlt időszak tapasztalatai megmutatták, hogy a szociális szférában dolgozók kiválóan el tudják látni a feladatukat, amit minden alkalommal - így a mai családi napon is - el kell ismerni. Itt végre maszk nélkül, jó időben, jó hangulatban tudunk örülni egymásnak, az ellátottak pedig a családtagjaikkal együtt tudnak tölteni egy kis időt. Remélem, a járvány nehezén már túljutottunk. Mindenki biztonságban van a soproni szociális intézményrendszer keretein belül, és ez így lesz a jövőben is – mondta el a családi nap alkalmával dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.


Fotó:Filep István

Fotó:Filep István

Bodáné Gyürü Vanda intézetvezető kérdésünkre kiemelte: hosszas előkészület előzi meg a családi napot, amit immár 11. alkalommal szerveztek meg, ezúttal a népművészet jegyében. - Nagy öröm, hogy ismét megrendezhettük az elmúlt időszakot követően a programot, ami a családoknak, lakóinknak az összetartozás érzése miatt nagyon fontos – tette hozzá. Az eseményen részt vettek Sass László és Filep Márk önkormányzati képviselők is.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek