Abariszt a görögök a szkíták-hunok-magyarok fegyverével, a visszacsapó reflex íjjal ábrázolták, jelezve származását. Szinte a semmiből tűnt elő északról, Hüperboreából. A kétezer-ötszáz évvel ezelőtt élő görögök számára ez a hely az „Északon túl birodalma”, ahonnan a jeges téli szelek fújnak, amiből az álmok szövődnek, de ahová közönséges ember álmában sem tervez eljutni. Innen jött Abarisz, aki egy másik néven is ismertté vált: Égjáró.

Az Égjáró egyfajta révületben járta be Görögországot, eksztatikus állapotban volt, és egy istenséget hordozott magában, a görög mitológiában is megjelenő szkíta napistent, Apollót, akit a korabeli ábrázolások szintén szkíta íjjal ábrázoltak. Gyógyítóként érkezett a görögök földjére, prófétaként és „megtisztítóként”, hogy visszaállítsa az egyensúlyt a Földön, és védelmet ajánljon fel a pestis ellen mindenhol, amerre csak járt.
A szívében élő Apolló isten vezette őt el Pitagoraszhoz, akiben méltó tanítványát fogja megtalálni. Ez volt az ő közös, szívbéli megértésük titka, a közöttük lévő bizalom forrása, ami miatt Abarisz neki ajándékozta a nyilát, amit oly régóta hordozott.
Pitagorasz lett az a rendkívüli filozófus, aki a nyugati kultúra magjait elvetette, a ma ismert világunk alapköveinek letételével.

A Hüperboreában, Belső-Ázsiában vagy Szkítiában élő megvilágosult mesterek látták, hogy a Földközi-tenger mellékén megszületett Apolló a Napisten emberi testet öltése (tulkuja). Apolló a belső ragyogás istensége, buddhája volt, a buddhizmusban Amitábhának felelhet meg, az ókereszténységben pedig ő a Krisztusi ember. E testet öltés Pitagorasz volt. A belső-ázsiai mesterek elküldték a megvilágosult mestert Abát vagy Abart, aki bensőjében már megvalósította Apolló-természetét – az egyetemes szeretet, végtelen együttérzés és mindentudó bölcsesség belső ragyogását –, hogy keresse meg Pitagoraszt, és adja meg neki a szükséges átadásokat és képzést, hogy ő is megvalósíthassa Apolló-természetét. Küldetését Abarisz beteljesítette, és így útjára indította tanítványával egyetemben azt, amit ma az európai műveltség alapjának nevezünk.

Abarisz az i. e. 6. században élt, az Isztrosz vagyis a Duna mentén élő szkíták közül származott. A bizánci Szuda-lexikon atyja nevét feljegyezte, Szeuthész (Σευθης), avagy Zoltész (Ζολτης); ezt a Zolta vagy Zsolt címet a szkíták és magyarok több főembere is viselte. Abariszt gyakorta Szamolxisz társaságában említik, aki szkíta hitújító volt, az Erdélyi-medencében élő szkíták vallási vezetője, kortársa Püthagorasznak és a szkíta költő Anakharszisznak is, aki a hét görög bölcs egyike volt.

Hérodotosz ekként nyilatkozik Abarisz személyéről Hisztoriai című munkájában: Nyílra kapaszkodva körbejárta a világot, és közben nem vett ételt magához.

Platón, Kharmidész című művében azon orvosok közé sorolta Abariszt, akik a lélek és a test gyógyítását ráolvasás, igéző mondókák, vagyis igézés által gyakorolják.

Sztrabón Geógraphika hüpomnémata című könyve szerint „Abarisz és más hasonló szkíta férfiak tisztességes hírnévnek örvendtek a görögök körében, mert olyan magatartást tanúsítottak, melyet az elégedettség, a takarékosság és az igazságosság jellemez.”

Pauszaniasz Periégétész fő műve (Helladosz periégészisz) szerint Abarisz Kóré Szóteira, avagy Perszephoné tiszteletére Spártában szentélyt emelt.

Publius Ovidius Naso, a római aranykor költője „Kaukázuson született” jelzővel illeti Abariszt Metamorphoses című költeményében.

Szamoszi Püthagorasz (Kr. e. 570 körül – Kr. e. 495) filozófus és matematikus, a püthagoreus filozófiai iskola megalapítója. Nevét ma a matematikában a Pitagorasz-tétel viseli. Tanítványaival máig ható eredményeket ért el a csillagászatban, a matematikában és a zeneelméletben. „A számok atyja” néven is emlegették, mert a püthagoreusok számára a legfontosabb tudomány a matematika volt.

Dikaiarkhosz a következőket írta Püthagorasz tanításairól: „először is azt tanította, hogy a lélek halhatatlan és hogy átalakul az élő dolgok más fajaivá; továbbá, hogy ami létrejön, az újra megszületik határozott ciklikus folyamatban, lévén, hogy semmi sem tökéletesen új; végül, hogy minden dolgot, ami élőként jön a világra, rokonunkként kell kezelni.” 
Püthagorasz számos önmegtartóztatási szabályt írt elő követőinek, melyekben szkíta szokások átvételéről van szó. Úgy vélte, hogy a jelenségek alapjában mindenhol aritmetikai, illetve geometriai törvényszerűségek állnak, és a való világ jelenségei csak ezek többé-kevésbé tökéletlen kifejeződései: minden mulandó, csak a számok örökkévalóak. Azt tartotta, hogy a világon minden viszony kifejezhető természetes számok arányaival, illetve összegzésével, ezért a püthagoreusok minden jelenségben ezeket az arányokat próbálták meg fölfedezni.

Mivel ezeket az összefüggéseket a zenében sikerült egzakt módon bizonyítani, a püthagoreusok előszeretettel tekintettek mindent – ideértve még az emberi testet is – egy-egy fajta hangszernek, ezért a pszichoterápia legősibb formájaként a lélek bajait is zenével gyógyították: a pácienst sípok és dobok hangjával, szkíta mágus szokás szerint, a kimerült összeesésig tartó, tébolyult táncra kényszerítették. Püthagórasz volt az első görög, aki a léleknek morális jelentőséget tulajdonított.

E. R. Dodds A görögök és az irracionális című alapvető művében a szkítáknak tulajdonítja a lélek erkölcsi fontosságának eszméjét. Bizonyítékai alapján “Szkítiából a Helleszpontoszon át jutott a lélek erkölcsi lényegének puritán eszméje az ázsiai Görögországba, a Krétában túlélő minószi kultúra maradványaival egyesülve, majd a messzi Nyugatra Pitagorász közvetítésével”.

Pitagorász nemcsak a lélek – a görög kultúrától teljesen idegen – erkölcsiségének eszméjét tanulhatta el Abartól, a szkíta mágustól, hanem a szkíta magaskultúra sok egyéb alapeszméjét is.

A bölcs emberek, a mágusok azt mondják, hogy a mennyet és a földet, az istenek és az emberek hasonlósággal, szeretettel, rendezettséggel és igazságossággal egymáshoz kötötték, és ezért az Egész-nek a Kozmosz nevet adták.

Porfiriusz és Klement Alexander ókori történetírók nyomán Diogenesz Laertiusz (i.sz. 200) megírja, hogy Pitagorász Föníciában káldeus papoktól tanult, sőt Káldeába is elutazott és a szkíta mágusokkal is találkozott.
Alexander szerint Pitagorász is azt tanította, amit a szkíta, méd, káld mágusok, hogy az emberi élet legnagyobb jelentőségű eseménye, hogy a jónak vagy a gonosznak nyerjük-e meg magunkat és embertársainkat. Pitagorász is azt vallotta, hogy minden él, és hogy az igazságnak eskü ereje van.

 

Forrás: https://csomakozpont.blogspot.com/

https://www.freejournal.org/

Wikipédia

Borítókép: Hüperboreia az ókorban ismert világ északi peremén, Hérodotosz leírása szerint (Kép forrása: https://hu.wikipedia.org/)