| 2020. július. 12. | 1 perc olvasás

A vétlen autó vezetője halt meg szombaton a 85-ös úton történt balesetben, a rendőrség büntetőeljárást indított

Büntetőeljárást indított a Soproni Rendőrkapitányság a szombaton, nemsokkal este nyolc óra előtt a 85-ös úton a pinnyei leágazónál történt baleset miatt, amelyben egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek. A megyei rendőr-főkapitányság police.hu oldalon közzétett tájékoztatása szerint a balesetben a vétlen autó vezetője vesztette életét.

A közlemény szerint egy BMW típusú autó Pereszteg felől Fertőszentmiklós felé haladt, amikor a 64-es kilométernél az előtte haladó ismeretlen rendszámú autó előzésébe kezdett. Az előzéskor azonban az erősen nedves úton a jármű megcsúszott, átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemből, szabályosan haladó Opel típusú autóval.

Az ütközést követően a BMW a bal oldali forgalmi sávba sodródva állt meg, az Opel pedig a menetiránya szerinti jobb oldalon, az úttest mellett álló fák közé csapódott. A balesetben a vétlen autó sofőrje súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt, utasa, valamint az okozó jármű vezetője és annak utasa megsérültek, őket a mentők kórházba vitték. A Soproni Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

A közleményben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a sofőrök figyelmét arra, hogy mindig az időjárási, látási, és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek. Kérik, hogy gondoljanak arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat.

Fotók forrása: police.hu/Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Legnépszerűbb cikkek