| 2018. május. 15. | 1 perc olvasás

A Virágos Sopronért Egyesület 130. rendezvénye

A Virágos Sopronért Egyesület kedden, a vasútállomás épületében tartotta jubileumi összejövetelét. A szervezet először tartotta ezen a helyen rendezvényét.

Az egyesület évek óta szervez ehhez hasonló összejöveteleket. A cél egy emberibb, szebb és élhetőbb környezet kialakítása.


fotó: Griechisch Tamás

A jubileumi eseményen részt vett Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere is, aki örömét fejezte ki a színvonalas rendezvénysorozattal kapcsolatban, és köszönetet mondott a GYSEV Zrt.-nek a helyszín biztosításáért. Az alpolgármester beszédében a környezetvédelem, a fenntarthatóság fontosságáról beszélt.


fotó: Griechisch Tamás

A Virágos Sopronért Egyesület keddi programján Ungvári Csaba, a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyettese tartott prezentációt a GYSEV Zrt. legutóbbi fejlesztéseiről, valamint a vasúttársaság környezetvédelmi és virágosítási tevékenységéről. Az eseményen résztvevőknek pedig különböző palántákkal kedveskedett a vállalat.


fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen Orbán Júlia, Radnóti-díjas versmondó verset szavalt, Fodor Gábor fuvolaművész pedig zenével szórakoztatta a közönséget. Ungvár Csaba előadása alatt kreatív kiállítás volt látható, az eddigi összejövetlek fotóiból és meghívóiból.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek