A katonai temető használata 1840-től datálható. A 19. században Sopronban nagyjából 3000 katona szolgált. Ellátásukra ebben az évben, 1840-ben áttelepítették a ruszti katonai kórházat az akkor éppen üresen álló bánfalvi karmelita kolostorba. A laktanyákban és a katonai kórházban elhunytakat ezen időszakban a Kolostor-erdőben kialakított katonai temetőbe temették, ami az 1870-es évekre megtelt. Erre a még ma is fellelhető két régi sírkő emlékeztet.

A jelenlegi helyén a temetőt 1878-ban nyitották meg. Ekkor történt meg az első temetés, Schülze Lajos huszárkapitány (1826–1878) földi maradványait helyezték itt el. Az I. világháborúig 223 halottat temettek a keleti oldalra. Az 1900-as évek elején létesített síremlékekből még egy tucatnyi azonosítható.

Tömeges temetésekre az I. világháború idején, 1915-től kezdve került sor. A katonai és szükségkórházakba, majd az időközben az akkori Nándor-fasor végén felépült barakk-kórházba százával hozták a frontokról az Osztrák–Magyar Monarchia és a szövetséges hadseregek sebesült és beteg katonáit, továbbá a hadifoglyokat. Az itt elhunytakat is a hősi temetőben helyezték örök nyugalomra. A sírkert kialakítását és a hadikórházakban meghaltak örök nyugalomra helyezését főleg hadifoglyokkal végeztették. Minden elhunytat nyilvántartásba vettek, tisztességgel eltemettek és sírjaikra a ma is látható fejköveket állították.  A levéltári adatok szerint az összesen 1874 áldozat között az akkori Magyarország területéről származó katonákon kívül osztrákok, csehek, szlovének, bosnyákok, horvátok, románok, szerbek, olaszok, oroszok és még számos nemzet fiai voltak. Az elhalálozás oka döntő többségüknél fertőző betegség: tüdővész, tífusz, kolera, gümőkor, agyhártyagyulladás, kevesebb esetben fejlövés, lövési sebesülés. A háború befejezése után a hadikórházakban meghaltak közül még sokakat temettek a délkeleti oldalra.

1917-től nevezik a sírkertet Hősi temetőnek, amint azt az akkor felállított kapu felirata is jelzi. Ugyanebben az évben készült el az I. világháborús emlékmű, amely a Bánfalva felé nyíló bejárat közelében emelkedik. A temetőben nyugvó áldozatok több mint a felét az I. világháború időszakában hantolták el.

1923-ban a honvédség és a város újabb 30 évre szóló szerződést kötött, ettől kezdve temetőőrt is alkalmaztak. Az Országgyűlés az 1924. évi XIV. törvényben elrendelte a hősök emlékünnepét, amelyet minden év május utolsó vasárnapjában jelölt meg. A megemlékezés és az emlékmű megkoszorúzása hagyománnyá vált, amely 1947-ig élt. Ezután 1992-től kezdve elevenítették fel újra a szép szokást. Ugyancsak megemlékezést tartottak minden évben Halottak napján.

Az 1920-as években a halottak közül családjuk többeket exhumáltatott és szülőföldjükre szállíttatott. Tömeges exhumálásra 1934-ben került sor, amikor a magyar–olasz egyezmény alapján 43 olasz katona maradványait hantolták ki és szállították Olaszországba.

1931-ben 120 képes levelezőlap készült a temetőről, amelyeket ünnepi rendezvényeken árusítottak. Az ebből származó bevételt a temető fenntartásához használták fel. A szép környezetben fekvő, gondozott temetőnek ebben az időben már látogatói is akadtak.

Néhány temetés a két háború között is történt, amelyekről a sírköveken lévő évszámok tanúskodnak. Főleg Sopronban szolgáló tiszteket, a városhoz kötődő katonákat temettek ide saját kérésükre. Legismertebb közülük vitéz vihari báró Willerding Rezső (1866-1928) gyalogsági tábornok, a Katonai Mária Terézia-rend lovagja.

Sajnos a II. világháború idején időszerűvé vált a temető bővítése. 1943-ban további 300 négyszögölnyi területet vásároltak hozzá, ekkor érte el a mai, csaknem két hektáros méretét. A megnövelt területre hamarosan nagy szükség is lett. A II. világháború harci cselekményei 1944-ben elérték Sopront. A továbbiakban a légitámadások, bombázások, a város elfoglalása során az utcai harcokban elhunyt katonai áldozatait, a nem soproni illetőségű civil elhunytakat, a hadi- és szükségkórházak halottjait: összesen 941 főt ugyancsak ide temették. Itt lelt végső nyughelyére az a 36 katona, akiket a menekülő szolnoki csapatkórház szerelvényén ért az 1944. december 6-i bombázás.

A magyarokon kívül német, ukrán, kozák, vend és lengyel nemzetségű katonák földi maradványait helyezték el részben egyéni, részben tömegsírokba. Több helyen mészkőtömbbe épített, vagy fakeresztekre szerelt emléktáblát helyeztek sírjaikhoz, amelyek közül ma már nem mindegyik található meg. A tüzéráldozatoknak és a szolnoki csapatkórház halottainak kisebb emlékkövet állítottak.

A Hősi temető egyik leglátványosabb emlékműve szintén a II. világháború idején készült: 1944. augusztus 14-én helyezték végső nyugalomra vitéz Molnár László m. kir. repülő hadnagyot, a 101. Puma vadászrepülő osztály 7 nappal korábban lelőtt pilótáját. Ő volt minden idők legeredményesebb magyar vadászrepülője. Emlékművébe lezuhant gépének megrongálódott légcsavarját is beépítették. A síremléket szobrász édesapja, Dr. nemes Molnár Gyula nyugállományú ezredes készítette, akit 1962-ben ugyancsak ide temettek.

1945 után csend borult a Hősök temetőjére. Két évtizeden keresztül hallgatni illett még a létezéséről is. Az akkori rendszernek jól jött, hogy ilyen eldugott helyen nem volt könnyű rátalálnia azoknak, akik Sopronba vetődtek. A sírkertet katonai temetőként már nem használták, csak az itt nyugvó katonák családtagjai temetkezhettek szeretteik közelébe, külön engedéllyel és kizárólag urnás temetéssel. A háborút követő években még egy ideig foglalkoztak a temető alakításával, gondozásával. Az áldozatok egy részének fejfáját betonkeresztekre cserélték, a civilek közül néhányat a későbbiekben családjuk exhumáltatott. Néhány hozzátartozót leszámítva leginkább a bánfalviak fordultak meg itt, a 60-as években a bátrabbak már egy-egy csokor virágot is vittek az emlékműhöz.

Az 1970-es évektől kezdődött a természet által visszafoglalt temető rendbetétele, kezdetben civil összefogással, később önkormányzati, katonai, majd kormányzati támogatással is. A rendszerváltást követően 1991-ben a II. világháború során Sopronban és környékén elesett szovjet katonák hamvait vitték át a Várkerületről a szovjet hősi emlékművel együtt, 2001-ben pedig sor került a Szent Mihály-templom kertjében eltemetett szovjet katonák áthelyezésére is. Napjainkban a hősi temető az egyik legszebbként az országban méltón őrzi az itt nyugalomra helyezettek örök álmát.

Források:

Bódi Ottó: A sopronbánfalvi Hősi Temető története. In: Soproni Szemle 63. évf. 1. szám. 2009.

hu.wikipedia.org

visitsopron.com

Borítókép forrása: Sopron Média