| 2018. december. 3. | 3 perc olvasás

Anne Frank kiállítás nyílt Sopronban

Az Anne Frank életét bemutató tárlaton keresztül az érdeklődő szembesülhet azzal, hogy egy szép életutat merre képes terelni a történelem pokla. A kortárs példákon keresztül pedig láthatja a néző azt is, hogy ma milyen megkülönböztetések keserítik meg sokak életét. A vándorkiállítást a Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziumában nyitották meg hétfőn.

 - Ez a kiállítás nagyon sok tanulságot jelent mindenkinek, kiemelten a diákoknak– mondta a kiállítás megnyitóján Králik Tibor, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója. - A tanulási folyamatnak fontos része, hogy közelebb kerüljünk azokhoz a dolgokhoz, amelyekről ugyan sokat tanultunk, de már kicsit távolinak érezzük azokat – hangsúlyozta a főigazgató, aki kiemelte: ez a kiállítás kiválóan szolgálja a célját, vagyis hogy emlékeztessen a borzalmakra, bemutassa azok ördögi arcát, hogy sohase ismétlődhessenek meg. - Örömmel támogattuk ezt a kezdeményezést, amely a gyermeki tisztesség és a borzalom találkozását mutatja be – hangsúlyozta.

 - Elsősorban a fiatalokhoz szólók, ugyanis a kiállítás mondanivalója nagyon fontos a számukra – mondta beszédje elején Dr. Farkas Ciprián, aki Sopron önkormányzatát képviselte a rendezvényen. A városi tanácsnok egy naplórészleten keresztül kívánta megfogni a kiállítás mondanivalóját: „1942. június 15-ét írunk, vasárnap délután születésnapi uzsonna volt nálunk. Levetítettük a világítótorony őre című filmet, Rin-Tin-Tinnel a főszerepben. Osztálytársaim el voltak ragadtatva: kellemesen telt az idő, és nagyszerűen mulattunk. Sok lány és fiúvendégem volt. Anya folyton meg akarja tudni, hogy melyik fiút választom majd férjül. Sejtelme sincs, hogy Péter Wesselt, mert annak idején szemrebbenés nélkül letagadtam.”

 - Tudják, hogy a hátborzongató ebben? - Hívta fel a figyelmet az idézet után Dr. Farkas Ciprián. - Az, hogy nincs benne semmi különös, ezek egy ugyanolyan, álmokkal és vágyakkal teli 15 éves lánynak a gondolatai, mint akik itt állnak. A különbség, hogy nekünk megadatott, hogy békében éljünk. Azt hinni, hogy ez természetes, nagy hiba. Mindannyiunk felelőssége, hogy a béke megmaradjon, mert ez a csoda nagyon törékeny – hangsúlyozta a városi tanácsnok, aki hozzáfűzte: legalább annyit tegyünk meg a célért, hogy felebarátunkban mindig tiszteljük az embert.

Hogy még közelebb hozzák Anne Frank történetét az iskolásokhoz, a szervezők diákokat kértek fel arra, hogy körbevezessék az érdeklődőket a tárlaton. - A kiállítás egyre drámaibb történeteken és képeken keresztül mutatja be Anne Frank életét – mondta Iván Kristóf, aki a Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziumából érkezett, hogy tárlatot vezethessen. - A kiállítás különlegessége, hogy az állomások közé, azokkal párhuzamosan játszódó történelmi eseményeket is vegyítettek, így érthetőbbé válnak a borzalmakig vezető folyamatok – fűzte hozzá.  

 A kiállítás azonban a jelenre is rávilágít. - A tárlatnak van egy kortárs része, amely a mai fiatalokról, többek között magyarokról is szól – mondta Horváth Ervin, a Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziumának diákja. - Az ő történetük a negatív megkülönböztetés által kapcsolódik Anne-éhoz, és felhívja a figyelmet, hogy a megkülönböztetés bármely formája helytelen.  

Iván Kristóf vezeti a tárlatot
Iván Kristóf vezeti a tárlatot

 - Anne Fran életének története nagyon fontos a zsidók számára – osztotta meg velünk Lederer Gertrud, az utolsó soproni Holokauszt-túlélő. - Hiszen ez által valamilyen szinten mindegyik holokauszt túlélő sorsába betekintést nyerhetnek azok is, akiknek nem kellett végigküzdeniük azt az időszakot. Sopronba is felállították a gettót, sárga csillag, vagon, indulás, érkezés, és soha nem tudta senki, hogy mi lesz másnap – hangsúlyozta Lederer Gertrud, aki hozzáfűzte: talán jobb is volt, hogy nem volt rálátásuk a másnapra. Ugyanis sokszor olyan szörnyűségek várták őket, amelyeket még elképzelni sem tudtak. - A lényeg, hogy ez a szörnyűség sohase fordulhasson elő többet. Ha kívánhatnék valamit, az lenne, hogy emberek legyünk, a szó igaz értelmében. Én hiszek az emberségben – hangsúlyozta a Holokauszt-túlélő, aki hozzáfűzte: nagyon boldog, hogy visszatérhetett Sopronba, ugyanis itt szeretet öleli körül.

A kiállítás hat év után érkezett ismét Sopronba, ahol január 14-ig lesz látogatható a Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnázium aulájában.

Legnépszerűbb cikkek