| 2019. december. 14. | 3 perc olvasás

Átadták a legrangosabb díjakat

A hűség napi programsorozat részeként szombaton, a szokásoknak megfelelően, Sopron legrangosabb elismeréseit, díjait is átadták

1921. december 14-e és 16-a között Sopron és környékének lakossága népszavazáson döntötte el, hogy az összesen 257 négyzetkilométernyi terület Magyarországhoz vagy Ausztriához tartozzon-e. Magyarország mellett döntöttek. Erre is emlékeztek szombaton, a népszavazás 98. évfordulóján a Liszt Ferenc Kulturális Központban.


fotó: Griechisch Tamás

- Elődeink kijelölték az utat. Példaértékű tetteikkel útmutatással szolgáltak a jövő nemzedékei számára. Példát mutattak arra, hogy az embert próbáló időkben a hűség és a hazaszeretet lehet az egyetlen támaszunk - utalt a népszavazás jelentőségére beszédében dr. Farkas Ciprián polgármester, majd hozzátette: igazi ünnep december 14-e, hiszen nemcsak az 1921-es népszavazás évfordulójára emlékezünk, hanem átadásra kerülnek a Sopron önkormányzata által alapított díjak. - Olyan tiszteletreméltó soproni polgárokat köszöntünk, akik önzetlen módon szolgálják városunk közösségét, és tevékenységükkel hozzájárulnak Sopron város jó hírének öregbítéséhez- hangsúlyozta a polgármester.


fotó: Griechisch Tamás

Az ünnepség díjátadással folytatódott. A Hűség napján kapták meg a város Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíját, a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező egyetemisták, főiskolások. Idén Haraszti Rajmund, Horváth Ábel, Horváth Lili, Kocsis Ábel és Woditsch Péter vehette át az ösztöndíjat.

A Sopronért Emlékérmeket dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek adták át Balogh Eszter üvegművesnek, Dr. Boronkai László, nyugalmazott egyetemi tanárnak, a Soproni Városszépítő Egyesület titkárának, Gerencsér Veronikának, a Szent Margit Plébánia bibliaköre csoportvezetőjének, Izsó Katalinnak, a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház projektmenedzserének, a Kránitz József, boltvezetőnek, zenésznek, Lükő Péter mentőtisztnek, az Együtt az Életért, Sopronért Mentőalapítvány titkárának, Puskás Árpádnak, a Soproni Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli elnökének, Prof. Dr. Rybach László, geofizikusnak, dr. ifj. Sarkady Sándor tudományos kutatónak, Dr. Szalay Orsolya főorvosnak, a Soproni Szociális Intézmény Egészségügyi Alapellátási Intézet Központi Ügyelete Szakmai vezetőjének és dr. Varga Mária agrármérnöknek.

Az idei évben a Sopron Ifjú Tehetsége-díjban Holpár Anna részesült. Sopron Szolgálatáért-díjat Kovács László Gyula, szenior rendőr alezredes vehetett át. Az ifj. Flandorffer Ignác-díj idei kitüntetettje Mizser Gyula, aki 1996-tól nyugdíjazásáig a Sopron és Vidéke Ipartestület ügyvezető titkára volt. Sopron Közgyűlése a 2019. évben Wälder József-díjat adományozott: Dr. Veöreös András műemléki szakügyintéző részére. A Sopron Sportjáért-díjat idén Cser Borbála edző vehette át. Sopron Kiváló Pedagógusa-díjat kapott Dávidné Németh Valéria óvodapedagógus és Lendvay Péterné, a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium fizika-kémia szakos tanára. A Sopron Kultúrájáért-díjat Fajkusz Attila népzenésznek ítélték oda. Humanitás-díjra volt érdemes Tóthné Matyi Jolán szociális munkás, Dr. Király Jenő-díjban részesült Dr. Payer Erzsébet, a Soproni Gyógyközpont Pszichiátria osztályvezető főorvosa.

A Civitas Fidelissima-díjból évente kettő adományozható. Egyiket egy magánszemély, a másikat egy közösség kaphatja. Közös bennük, hogy Sopron városáért, nemzetközi hírnevének növeléséért, fejlődéséért, az élet bármely területén kiemelkedő tevékenységet végeznek.

Civitas Fidelissima-díjat kapott ebben az évben Grabner József festőművész és a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara, a díjat Dr. Varga László dékán vette át. A város egyik legrangosabb kitüntetését, a „Pro Urbe- Sopron-díjat” Török Zoltán kapta.

Török Zoltán több mint 25 éve irányítja a Raabersport KFT által működtetett női kosárlabda csapatot. Ez idő alatt a felnőtt együttes 12 bajnoki címét és 8 magyar kupa győzelmét ünnepelhette Sopron. A hazai sikerek mellett 1998-ban a második legrangosabb európai kupa, a „Ronchetti Kupa” elnyerésével a nemzetközi porondon is elismerést aratott a soproni női kosárlabdázás, amit követett három Euroliga négyes döntőjében való szereplés. Török Zoltán szakmai munkája elismerésének köszönhetően két egymás utáni évben, tavaly és idén is Sopront kérték fel a döntő megrendezésére. Irányítása mellett a két torna nagyon sikeresen került megszervezésre. A csapat 2018-ban történelmi sikert aratva, Euroliga ezüstérmet szerzett.

A Sopron Város Díszpolgára címet, a város legmagasabb rangú kitüntetését Babos Tímea, világbajnok teniszező kapta. A sportoló a napokban is versenyre készül, így a díszpolgári címet egy korábbi időpontban, december 7-én szombaton, a városháza dísztermében vette át. A Hűség Napján az átadásról készített videót vetítették le, melyben a teniszező megköszönte az elismerést és vallott arról, hogy mi mindent is jelent számára Sopron.

Babos Tímea átvette díszpolgári címét.
Babos Tímea átvette díszpolgári címét.
fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek