| 2022. január. 31. | 2 perc olvasás

Az arteriográf feltalálója egy magyar orvoskutató

Tudtad, hogy az arteriográfiás érvizsgálat a nemzetközi szakirodalom szerint az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb magyar orvosi felfedezése, és dr. Illyés Miklós nevéhez köthető?

Az arteriográf egy új vizsgálati módszer, amit dr. Illyés Miklós orvos talált fel és szabadalmaztatott a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok keretében. A készülék kifejlesztésében részt vett a Magyar Tudományos Akadémia, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem és a Szent Imre kórház. Az arteriográfot először 2004 áprilisában mutatták be egy magyar, majd egy luxembourgi gyógyászati szakkiállításon.


https://www.facebook.com/hungariq

2001-ben dr. Illyés Miklós vezetésével egy tudományos konzorcium jött létre az érelmeszesedés legkorábbi jeleinek felismerésére alkalmas vizsgálat kifejlesztésének céljából. Az utóbbi évek kutatásai azt bizonyították, hogy ha az érelmeszesedést a korai, kezdeti stádiumban fedezzük fel, amikor panasz még nincs, de a verőerek rugalmassága már csökkent, nagy esélyeink vannak a gyógyításra, illetve a kórfolyamat lassítására.
A kutatások során kb. hatszázötven beteg otthonába olyan speciális műszert telepítettek, melyek nemcsak a vérnyomást és a pulzust rögzítették, hanem az érrendszer teljes nyomásgörbéjét is. Az adatokat telemetriás módon egy központi számítógépbe rögzítették. Ilyen módon három év alatt a világon a legnagyobb oszcillometriás adatbázist hozták létre, több mint egymillió-hatszázezer leletet dokumentálva. Ez képezte a Tensiomed Arteriográf kifejlesztésének alapjait.

Dr. Illyés Miklós
Dr. Illyés Miklós
https://www.researchgate.net/

Az arteriográf kifejlesztésével egy olyan módszer született, amely biztosítja a gyors, veszélytelen, a lakosság széles körében alkalmazható szűrővizsgálatot, így a teljesen panaszmentes, kezdődő érelmeszesedés időben történő felismerését teszi lehetővé. Ezáltal új alapokra helyezhetjük a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelmet.

A mérés alapja az a törvényszerűség, hogy a szív összehúzódásakor az aortában keletkező első pulzushullám visszaverődik az aorta kétfelé válásának magasságából (bifurcatio), így aszisztolé ideje alatt egy jól észlelhető második hullám jelenik meg. E második (visszavert) hullám az aorta rugalmasságától függő idő elteltével és a perifériás erek tónusától függő amplitúdóval rárakódik az első (kezdeti) hullámra. Ennek alapján – ismerve a reflexiós időt, valamint a szegycsont és a szeméremcsont felső széle közötti távolságot – kiszámítható a pulzushullám terjedési sebessége az aortában.


https://www.hazhelyirendelo.hu/

A vizsgálat 10-15 percig tart és teljesen fájdalommentes. A készülék leginkább a vérnyomásmérőre hasonlít, ugyanúgy kell felhelyezni a felkarra, de új elvek alapján működik. Az artériák állapotát méri fel két jellemző segítségével:

1. mennyire van az érrendszer belső hártyája (endothelium) megfeszülve?
2. milyen gyorsan terjed a főütőéren (aorta) a pulzushullám?

A pontosság érdekében 3-4 mérést szoktak végezni, amelyeket egy számítógépes program értékel. A mérés alapján meg lehet állapítani, hogy milyen mértékű érelmeszesedés alakult ki a páciensnél. Fontos leletet kapunk az érfal funkciójáról, állapotáról: összehúzódott, „stresszes” vagy kitágult, avagy normál állapotban van-e? Mérhető a főütőér rugalmassága, illetve merevsége is. De a szív munkájáról, állapotáról is képet nyerünk.


https://www.facebook.com/hungariq

Forrás: http://www.arteriograf.hu/

https://www.hazhelyirendelo.hu/

 http://magyarelme.blogspot.com/

Borítókép: https://www.hazhelyirendelo.hu/

Legnépszerűbb cikkek