| 2017. november. 17. | 2 perc olvasás

Az egészségügyi dolgozók konferenciáját tartották Sopronban

Idén 23. alkalommal szervezte meg a Soproni Gyógyközpont Szakdolgozói Szakmai Tanácsa a Szakdolgozók Tudományos Értekezletét. A rendezvénynek a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ adott otthont, amelyen az egészségügyi és szociális szféra aktív és nyugdíjas szakdolgozói vettek részt.

A szakmai konferencia résztvevőit Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében Barcza Attila tanácsnok köszöntötte, aki tolmácsolta azokat a megfogalmozódott gondolatokat, amelyek az egészségügyi dolgozók iránti  tiszteletről és megbecsülésről szól.

Hozzátette: az ápolás szimbóluma a fehér szív, amely képviseli mindazon tudást és gondoskodást, amely átjárja az ápolói munkát. A fehér szín az emberekben tisztaságot ébreszt, a szív alakja pedig az emberszeretet demonstrálja.   Az ápolás az a tudomány, ami magában foglalja életkortól függetlenül az emberek egészségének fejlesztését, a betegségek megelőzést, a betegek ápolását, a fogyatékosok gondozását, a végstádiumban lévők békés halálba történő kisérését.  

Barcza Attila elmondta, hogy nagy öröm az, hogy egyre nagyobb az igény az ilyen tudományos értekezleteken való részvételre, előadások készítésére, szakmai megmérettetésre és tapasztalatcserére, amelyhez  gratulál a Soproni Gyógyközpont Szakdolgozói Szakmai Tanácsának is, akik immár 23-ik alkalommal tartják meg ezt a színvonalas és kiváló rendezvényt városunkban.

Az ünnepi gondolatokat Dr. Korányi László, a Soproni Gyógyközpont mb. főigazgatójának és Dr. Berkesné Dr. Ács Gabrellának, a Járási Tisztiorvosi Szolgálat főorvosának köszöntői követték, majd közösen köszöntek el a  2017. évben nyugdíjba vonult a Soproni Gyógyközpontban vagy az egészségügyi szakellátásban legalább 35 évet dolgozó ápolóktól, asszisztensektől.

A megnyitó ünnepség tartogatott még egy különleges pillanatot is,  amelynek oka, hogy 2017. november 9-én Budapesten, Balog Zoltántól az Emberi Erőforrások Miniszterétől Pro Sanitate Díjat vehetett át a Soproni Gyógyközpont munkatársa Szabó Istvánné vezető ápoló, akinek Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Soproni Gyógyközpont ezen a rendezvényen fejezte ki elismerését. 

A kreditpontos továbbképzés és konferencia tematikája sokszínű volt, amelyen a Kossuth Zsuzsanna emlékévhez kapcsolódóan az ápolás kialakulásának fejlődésével, az önkéntes tevékenység jelentőségével, és az otthonápolással kapcsolatos prezentációkat hallhattak az érdeklődők. Az előadók foglalkoztak továbbá a sürgősségi osztályon végzett munka, a sebészet, intenzív ellátás területén szerzett szakmai tapasztalat, valamint az egészségnevelés, dietetika és az idősellátás témáival is.


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek