| 2020. augusztus. 6. | 1 perc olvasás

Az ételek több mint egyharmada a szemétbe kerül Magyarországon

A koronavírus-járvány kezdetekor kirobbant élelmiszer-felhalmozás után világszerte tonnaszám végezték a kukában a felesleges, romlandó élelmiszerek. Bár az emberek többsége tagadja, hogy kidobná az ételeket, mégis több millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik minden évben. A legtöbben nem is számolnak utána, hogy a pazarlás akár évi százezer forintjukba is kerülhet – hangzott el az M1 Híradójában.

A legtöbb élelmiszer-hulladék nem a vendéglátóegységekben keletkezik. Az éttermekből kikerülő maradék ugyanis az élelmiszer-hulladék csupán 12 százalékát teszi ki. A kukába kerülő ételek több mint 50 százalékáért a háztartások a felelősek.

Csak Magyarországon évente 270 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezik családonként, ez azt jelenti, hogy az ételek több mint egyharmada a szemétbe kerül. Ráadásul ez a szám egyre emelkedik. Az élelmiszer-pazarlás a tudatos vásárlással elkerülhető – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Míg 2018-ban egy család mintegy ötvenezer forint értékű élelmiszert dobott a kukába, 2020-ban ez az összeg már elérheti a százhúszezer forintot. Az Élj maradéktalanul! kampány keretében több olyan videót is megosztanak a lakossággal, amelyben tippeket és segítséget nyújtanak a tudatos vásárláshoz. A februárig tartó kezdeményezés célja a szemléletformálás, a tudatos vásárlói szokások kialakítása, és ezzel hosszú távon az élelmiszer-pazarlás csökkentése.

A címlapfotó illusztráció; Forrás: Hirado.hu

Legnépszerűbb cikkek