| 2021. április. 20. | 2 perc olvasás

Az önkormányzat jutalomban részesítette a Sopron Basket csapatát

Tízmillió forintos támogatást vehetett át az Euroliga Final Fourban való szerepléséért és a nemzetközi színtéren való kiemelkedő jelenlétéért a Sopron Basket kedden a városházán, melyről a polgármester hozott határozatot. A női kosárlabdaklub a negyedik helyet szerezte meg idén a megmérettetésen, mely teljesítményre joggal lehetnek büszkék, ezen felül pedig az elmúlt három szezonban is a Final Fourban képviselték városunkat.

A városháza dísztermében köszöntötte, és adta át a támogatásról szóló határozatot dr. Farkas Ciprián polgármester dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterekkel közösen a Sopron Basket ügyvezetőjének, Török Zoltánnak, Gáspár Dávid vezetőedzőnek és Fegyverneky Zsófia csapatkapitánynak.

- Magyar viszonylatban a Sopron Basket viszonyítási pont hosszú-hosszú évtizedek óta. Mindig nagy öröm ráébredni arra, hogy európai viszonylatban sincs ez másként. Most a lányok újra bizonyítottak, hiszen az elmúlt három szezonban háromszor kerültek a Final Fourba. Úgy gondoltuk, Sopron város közösségének az elismerését ki kell, hogy fejezzük irányukba, és nem csak szavakban tettük mindezt, hanem a különleges jogrendre való tekintettel, a közgyűlés jogkörében eljárva hoztam egy határozatot, amelyben 10 millió forint jutalom odaítéléséről döntöttünk. Nagyon nagy öröm számunkra, amit ez a csapat évről évre elér, sok soproninak csal az arcára mosolyt, és szerez büszke perceket. Hasonló szép sportsikereket kívánunk nekik a jövőben – hangsúlyozta a határozat átadásakor dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.


fotó: Griechisch Tamás

A klub értékelésében az Euroliga Final Fourban elért negyedik helyét nagyra becsüli, és büszkék arra, hogy az európai rangsorban kiemelkedő helyet vívtak ki maguknak. - Nagy tisztelettel köszönjük azt az elismerést, amiben a mai napon részesültünk. Több évtizedes munka eredménye, hogy eljutottunk oda, ahol most tartunk. Abban a rangsorban, amit a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség hivatalosan is készít, és amely az elmúlt három befejezett szezonnak az összesítése alapján készül, ma egész Európában mindössze két klub van - az orosz megaklub, a Jekatyerinburg és a nyugat-magyarországi hűséges kisvárosnak, Sopronnak a csapata -, amely mind a három eseményen részt vett, és ebből kifolyólag ebben a rangsorban Európában a második helyen áll – részletezte Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője. 


fotó: Griechisch Tamás

Két negyedet is megnyert a török Fenerbahce ellen az Euroliga Final Four bronzéremért folytatott mérkőzésen a Sopron Basket Isztambulban, de kiélezett végjátékban behúzta a meccset a rivális csapat.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek