| 2021. május. 13. | 1 perc olvasás

Az utazási korlátozások feloldásáról tárgyaltak a C5 külügyminiszteri találkozón

Magyarország élen jár a koronavírus elleni védekezésben, már a felnőtt lakosság több, mint fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával. - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban a közép-európai országok C5 találkozóján (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Szlovénia).

Egész Közép-Európának csatlakozni kell a koronavírus elleni oltásokról kiadott igazolások elfogadásában. A múlt évben – a koronavírus-járvány kitörése után és az arra adható válaszok közös keresésének céljával - létrejött C5-ös csoport pozsonyi találkozójának központi témája a koronavírus terjedésével összefüggésben bevezetett korlátozások enyhítési folyamata, azon belül az utazási korlátozások feloldása volt.

A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy a kormányok felelőssége és feladata a jelenlegi helyzetben elsődlegesen az, hogy megvédjék polgáraik életét és egészségét, és mihamarabb hozzásegítsék őket ahhoz, hogy visszakapják normális életüket. Ennek a két célnak az egyidejű teljesítéséhez csak az oltások segíthetnek hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország soha nem geopolitikai kérdésként tekintett az oltásokra, és ennek köszönhető, hogy az egyik leginkább beoltott országnak számít Európában, hiszen felnőtt lakosságának már több mint fele megkapta a vakcinát.

Mivel a vonatkozó európai szabályozás a normális élethez való visszatéréshez várat magára, a szabad utazás megvalósításához vezető út az egyes országok oltottsági bizonylatainak kölcsönös elismerése.

Magyarország már hét országgal kötött ilyen megállapodást, és további tárgyalások folynak.
Csehország lehet a következő, ahova védettségi igazolvánnyal, szabadon lehet utazni.
Úgy gondolom, hogy a kétoldalú és a regionális megállapodások időszaka jön el - jelentette ki Szijjártó Péter.

Borítókép forrása: Szijjártó Péter facebook oldala.

Legnépszerűbb cikkek