| 2022. február. 10. | 1 perc olvasás

Barcza Attila: ha munka van, van minden

Februárban már a megemelt minimálbér és szakmunkás bér érkezik, ráadásul a 25 év alatti dolgozó fiataloknak nem kell SZJA-t fizetniük – mondta el sajtótájékoztatón Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.

 „Mi itt Sopronban is azt valljuk, ha munka van, minden van. Márki-Zay Péterrel, a baloldal választott vezetőjével ellentétben, fontosnak tartjuk, hogy legyen minimálbér, és ennek szintje a lehető legmagasabb legyen” – kezdte sajtótájékoztatóját Barcza Attila.

Sopron és térsége országgyűlési képviselője kiemelte: a kormány a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően számos olyan intézkedésről döntött az elmúlt hónapokban, amely segíti a magyar embereket. Barcza Attila úgy gondolja, hogy a jó eredményekből mindenkinek részesülnie kell.
„Februárban már a megemelt bérek érkeznek. A minimálbér idén januártól 200 ezer forintra nőtt, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra emelkedett. A minimálbér ezzel magasabb lesz, mint Gyurcsányék idején 2010-ben az átlagbér volt. De ez még nem minden, hiszen a dolgozó 25 év alatti fiataloknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, ezzel több tízezer forint marad náluk havonta.

Barcza Attila elmondta, a magyar kormány hisz a fiatalokban és fontosnak tartja, hogy segítsék őket az életkezdésben. A képviselő felidézte Gyurcsány Ferenc korábbi szavait is: amikor kormányon volt, annyit üzent a fiataloknak. „El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni.”  


fotó: Griechisch Tamás

Barcza Attila hozzátette; ennek a baloldalnak az embere az érdi Brenner Koloman is, aki azért dolgozik, hogy újra hatalmon legyenek azok, akik korábban már tönkretették hazánkat.

„Ezt nem hagyhatjuk. Ezért is fontos, hogy április 3-án minél többen menjünk el szavazni „– tette hozzá Barcza Attila.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek