| 2019. március. 20. | 1 perc olvasás

Beköszöntött a medvehagymaszezon

A medvehagyma – a hóvirág mellett – a kora tavaszi erdő egyik jellegzetes növénye. A vadfokhagymaként is ismert, jótékony hatású növény gyűjtési szezonja március végére, április elejére esik. Cikkünkben a medvehagymával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, elsősorban a gyűjtésére vonatkozó szabályokat foglaljuk össze.

A medvehagyma friss, finom íze mellett sokféle jótékony étrendi hatással bír, fogyasztása kedvezően hat többek között a vérkeringésre és az emésztő szervrendszerre, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.

Fő szabályként fontos tudni, hogy a növényt saját fogyasztásra, naponta legfeljebb 2 kg mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek. A témával kapcsolatban az érintett területet kezelő erdőgazdaság, illetve nemzeti park esetén az azt irányító igazgatóság nyújthat további hiteles információt. Az egyes erdőterületek besorolásáról interaktív erdőtérképünkön is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Fontos, hogy a medvehagyma kereskedelmi célú gyűjtéséhez minden esetben engedély szükséges. Az előzetes hozzájárulást magánterületre annak tulajdonosa, állami erdő esetén a területet kezelő erdészet állítja ki.

A kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. Vásárlóként is könnyen ellenőrizhetjük, hogy a csomagoláson szerepelnek-e ezek az adatok, így elkerülhetjük, hogy illegális terméket vegyünk.

Akár saját részre, akár kereskedelmi célra gyűjtjük a medvehagymát, tanácsos azt a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga.

Kérjük a medvehagyma kedvelőket, hogy egészségük megóvása érdekében ne vásároljanak alkalmi árusoktól jelöletlen, bizonytalan eredetű terméket. Felhasználás előtt pedig mind a vásárolt, mind a saját gyűjtésből származó medvehagymát alaposan mossák meg.

Legnépszerűbb cikkek