| 2017. május. 12. | 1 perc olvasás

Brennbergbánya "megállóhely" - Az Aranyvonat árnyékában ... (videó)

Igazi kordokumentumot mutat be a Szeneczei László által rendezett film, amely ugyan még 2005-ben készült, de csak most került bemutatásra önálló alkotásként a Sopron Televízió youtube csatornáján.

Főiskolai vizsgafilmnek készült a Brennbergbánya "megállóhely" - Az Aranyvonat árnyékában című dokumentumfilm, amely felidézi azt a történelmi eseményt, amikor Brennbergbányán állomásozott a rengeteg értékekkel teli szerelvény. 

A film operatőre és rendezője Szeneczei László, aki az ötletgazda is volt egyben elmondta, hogy alapötletként azt szerette volna bemutatni az akkor készülő filmben, hogy milyen volt az élet  a vasfüggöny mögötti Brennbergbányán illetve ennek tükrében a bányászéletre szeretett volna leginkább fókuszálni. A kezdődő forgatáson azonban egy interjú teljesen megváltoztatta az alap-forgatókönyvet, hiszen amikor Becher Nándor helytörténésszel készítették a riportot, ő rávilágított arra a tényre, hogy az aranyvonatnak nevezett szerelvény ott állomásozott az akkor még használatban lévő vágányon és amelynek története bizony beírta magát Brennbergbánya történelmébe. Innen indult az ezzel kapcsolatos tényfeltárás és az érintettek felkutatása, amelyből aztán megszületett a dokumentumfilm. 

A film elkészítésében nagy segítsége volt a rendezőnek az akkor már kollégája és egyben jó barátja Gaál-Tóth András, aki szerkesztő-riporterként azonnal társult a téma történetének felkutatásába, hiszen a baráti segítségnyújtás mellett fontosnak érezte azt is, hogy itt egy helyi történelmi esemény bemutatása valódi értéket is teremthet, ami bizonyára sokakat érdekelhet. 

Gaál-Tóth András szerkesztő-riporter és Szeneczei László a film operatőre és rendezője (b-j)
Gaál-Tóth András szerkesztő-riporter és Szeneczei László a film operatőre és rendezője (b-j)
fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek