| 2021. október. 25. | 1 perc olvasás

Dicsérő oklevelet kapott a Lenck-villa kiállítása

A Petőfi Irodalmi Múzeumban október 25-én került sor AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2021 (AÉK) díjak átadására. A Soproni Múzeum Mestermű. Polgári életvilág és kézművesség a 19. század végi Sopronban című állandó kiállítását dicsérő oklevélben részesítette a szakmai zsűri.

A hamincadik születésnapját ünneplő Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület által 2010-ben alapított, évente adományozott kitüntetés célja, hogy a muzeális intézmények kiállításainak újszerűségét, a közönséggel való kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását jutalmazza. A tavalyi év után immár második alkalommal a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel, kiállítással rendelkező intézmények is pályázhattak az elismerésre. Újdonság, hogy tekintettel a pandémia okozta helyzetre, három kategóriában folyt a megmérettetés: 4 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások mellett idén a virtuális kiállításokat is díjazták. 

A díjátadó ünnepségen köszöntőt mondott Demeter Szilárd, a házigazda múzeum főigazgatója, Benkőné Kiss Zsuzsanna, az EMMI Kulturális Fejlesztési és Monitoring Főosztály főosztályvezetője és Dr. Bereczki Ibolya, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület elnöke.  Ezeket követően az esemény moderátora, Dr. Tóth Arnold, a Társaság ügyvezető elnöke Benkőné Kiss Zsuzsannát, Dr. Bereczki Ibolyát és Dr. Vásárhelyi Tamást, az AÉK bíráló bizottságának elnökét kérte fel a díjak átadására. 

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2021 jelöltjeként a Soproni Múzeum Mestermű. Polgári életvilág és kézművesség a 19. század végi Sopronban című állandó kiállítása is dicsérő oklevelet kapott. A tárlat a felújított, gyönyörű Lenck-villában eredeti ötlettel, egy fiktív esküvő ürügyén mutatja be a kézműves és a nagyvárosi, polgári világ találkozását, mintegy 1000 műtárgy felhasználásával.  


fotó: SopronMédia archívum

Borítókép; SopronMédia archívum 

Legnépszerűbb cikkek