| 2018. szeptember. 28. | 1 perc olvasás

Díjazták az Ifjú Kócsagőröket

A Fertő-Hanság Nemzeti Park adott otthont az Ifjú Kócsagőr program döntőjének és szakmai táborának. A versenyzők a Természetvédelmi Őrszolgálat munkájába kaptak betekintést.

A programban az Agrárminisztérium és a 10 Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének köszönhetően az elmúlt évek alatt több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti parkokban ismerkedhettek meg a természetvédelem titkaival. A program sikerére való tekintettel 2018-ban hatodik alkalommal is megrendezték az Ifjú Kócsagőr Programot. Minden versenyzőt egy-egy természetvédelmi őr segített mentorként a területi döntőkre való felkészülésben. A kócsagőr jelöltek a kéthetes szakmai gyakorlaton betekintést kaptak a Természetvédelmi Őrszolgálat munkájába, megismerték az adott nemzeti park természeti kincseit. 


fotó:Griechisch Tamás

A döntőben Fertőújlakon, a Fertő-Hanság Nemzeti Park berkein belül három napot tölthettek el, a fiatalok. A legjobbakat, Dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államititkára díjazta, és dicsérte a közreműködők és a kócsagőrök munkáját.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek