| 2022. január. 23. | 2 perc olvasás

Divatdiéták helyett életmódváltás

A leggyakoribb újévi fogadalom a fogyókúrára és a testsúlycsökkentésre vonatkozik. Hodvogner Katalin személyi edzőként és dietetikusként évek óta segíti az embereket a számukra megfelelő egészséges életmód kialakításában.

A nyári alak télen készül – tartja a mondás. Ha valaki a strandszezonban ragyogó formában szeretne tündökölni, akkor épp itt az ideje, hogy belekezdjen az életmódváltásba – akár szakember segítségével.

– Kiskoromban táncolni szerettem volna, de egy eldugott kis faluban, a Vas és Zala megye határán fekvő Bérbaltaváron erre nem volt lehetőség – mesélte Kati. – Az osztályfőnököm aerobikórákat tartott, és annyira megszerettem ezt a mozgásformát, hogy 18 évesen aerobikoktató lettem. Már főiskolás voltam, amikor a következő lépcsőfok – a személyi edző – következett.

Kati egészségügyi pályára készült, mivel mozgással kapcsolatos alapvégzettsége volt, és úgy gondolta, ha ezt dietetikai ismeretekkel is kiegészíti, még hatékonyabban tud  majd az embereknek segíteni. Ez be is igazolódott: a mai napig mindkét területen tevékenykedik.

– 2013-ban magánéleti okokból kerültem Sopronba – folytatta. – A Soproni Gyógyközpontban helyezkedtem el dietetikusként és kerestem egy szimpatikus edzőtermet. A nap első felében a kórházban dolgozom dietetikusként, februártól heti egy napot a New Medical Centerben is leszek, délután pedig a Best Fitnessben tartok személyi edzéseket.

A dietetikust kétféle indíttatásból keresik fel az emberek: rosszabb esetben az orvos küldi őket a szakemberhez valamilyen már fennálló betegség – például gyomor- és bélrendszeri panaszok, cukorbetegség; a hasnyálmirigy, az epe megbetegedése vagy táplálékallergiák – miatt. Jobb esetben saját elhatározásból keresik fel a dietetikust életmódváltás előtt vagy a sokadik sikertelen kísérlet után.

– Ha fogyni szeretnénk, fontos, hogy ne kúraszerűen gondolkodjunk, hanem életmódváltásban – javasolta Kati. – A divatdiéták helyett korrekt, hosszú távon is tartható életmódrendszert alakítsunk ki, amelyben akár a dietetikus is tud segíteni. Lényeges, hogy a mozgást is bevezessük a mindennapjainba. Aki még csak most ismerkedik az edzőtermek világágával, annak legalább a kezdeti időszakban érdemes szakképzett edző segítségét kérnie. A szakmai hozzáértés rendkívül fontos, úgyhogy körültekintően válasszuk ki a szakembert.

Ha valaki a nulláról indul, hajlamos nagy lelkesedésében mindent beleadni, és akár heti négy edzéssel kezdeni, ennek azonban könnyen sérülés lehet a vége. Ajánlott heti két alkalommal indítani, aztán –, ha ezt hosszú távon is tudjuk tartani – szép lassan megemelhetjük az edzések számát.

Legnépszerűbb cikkek