| 2022. február. 4. | 2 perc olvasás

Dr. Farkas Ciprián: egyensúlyban van a költségvetés

Csütörtökön közgyűlés keretében döntöttek számos fontos kérdésben. Elfogadták többek között az idei költségvetést is. Erről is beszélt dr. Farkas Ciprián polgármester a Sopron TV Mozaik című műsorában.

 - A városnak hosszú évek óta felelősen gazdálkodik annak ellenére is, hogy nem rendelkezünk olyan mértékű bevételekkel, mint például Győr vagy Székesfehérvár. A költségvetés egyensúlya valós, hiszen a COVID 19-járvány hatásaihoz mérten a kiadásunkat és a bevételeinket is reálisan terveztük. A személyi jellegű kiadásokat a költségvetés megfelelően tartalmazza és a fejlesztéseket is biztosítja. A felelős gazdálkodásnak köszönhetően tehát Sopronnak 2022-ben is kiegyensúlyozott, stabil költségvetése lesz – mondta a polgármester.

 - A város elképesztő módon fejlődik. Számos nagy beruházás fut egymással párhuzamosan és mindez egy olyan fejlődési pályára tette ezt a várost, amilyenben nekünk az elmúlt évszázadban biztosan nem volt részünk. Ez is egyébként annak betudható, hogy a soproni emberek nagyon szorgalmasan dolgoznak, a magyar kormánynak pedig van hozzá ereje, képessége és víziója, hogy a vidéki városokat - köztük Sopront is - milyen módon kívánja segíteni és fejleszteni. Akárcsak az országnak, úgy Sopronnak is előre kell menni – tette hozzá.

A fejlesztéseket részletezve dr. Farkas Ciprián kiemelte, hogy készül a Múzeumnegyed, mely ősztől lesz látogatható, hiszen az építési munkákat követően még a kiállítástervezők dolgoznak majd a látványosságon. Március végén át tudják adni a Rendészeti Integrált Központot, melyet útfelújítások is kísérnek.

- Természetesen a kisebb fejlesztési területekre is nagy gondot fordítunk. Folyamatosan újulnak meg a város útjai és járdái. Gondolunk a kamaszokra is, hiszen a Sopron Plaza közelében nemsokára egy skate parkot adunk át. Kerékpáros utat építettünk Sopron és Harka között, új játszóterekkel és parkokkal gazdagodunk – hangsúlyozta a polgármester

A teljes beszélgetést az alábbi videóban tekinthetik meg:

A költségvetés elfogadása mellett fontos döntés született a környezetvédelem tekintetében is, hiszen megszavazták a város klímastratégiáját is.

- Ez szolgálja a jelenlegi és az utánunk következő nemzedékek, a fiatalok érdekeit is. Fontos feladat a gyermekek klímatudatos nevelése is, melynek érdekében számos programot indítottunk el az óvodákban és iskolában, hogy a környezetudatosságot már egészen kiskorban elsajátíthassák a soproniak. A klímastratégiánkban fontos cél, hogy folytassuk az intézményeink energetikai korszerűsítését. Kiemelet célunk emellett a városi tömegközlekedés modernizálása is. A Volánbusszal kötött rendkívül kedvező megállapodásunknak köszönhetően a jövőben fokozatosan cserélődik le a város buszállománya, így egyre több alternatív meghajtású járművet láthatunk majd Sopron utcáin – összegezte.


fotó:Griechisch Tamás

- Hűségparkot kap a város, amely a terveink szerint a Kisvárkerületen, a Hűségkút folytatásaként jön létre. Ez jelenleg egy elhanyagolt zöld terület, így nagy örömünkre szolgál, hogy hamarosan megújulhat – ismertette dr. Farkas Ciprián.

Legnépszerűbb cikkek