| 2021. november. 15. | 1 perc olvasás

Edzőváltás - Távozik az SKC éléről Dzunics Braniszlav

Távozik az SKC csapatából az eddigi szakvezető, Dzunics Braniszlav.

Pojbics Szabolcs, az SKC ügyvezetője elmondta: a klub közös megegyezéssel szerződést bontott a szakemberrel. Az SKC 2 győzelem mellett 7 vereséggel a bajnoki tabella 12. helyén szerénykedik. Legutóbbi 6 mérkőzésüket – köztük ráadásul négyet hazai pályán – elveszítettek.

Az ügyvezető kiemelte: a szezon eddig eltelt részében rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie a csapatnak. Itt elsősorban a szinte példátlan sérüléshullámra gondolt, ugyanakkor sajnos több mérkőzésen is úgy tűnt: nincs meg a megfelelő összhang a szakvezető és az egészséges játékosok között sem. Az is kétségtelen, hogy a sok sérülés miatt néhány játékosra a szokottnál jóval nagyobb teher hárult, és folyamatosan kellett újonnan érkező kosarasokat beépíteni, de a mutatott játékon nem nagyon látszott az előrelépés, a fejlődés, a több tudatosság. Ebben nyilván megvan a szakvezetés felelőssége, ugyanakkor nyilván a játékosoké is.

Mindent egybevetve ebben a több szempontból is nehéz helyzetben a vezetőség azt a megoldást találta leginkább célravezetőnek az előrelépés érdekében, ha vált a kispadon.

A klub közös megegyezéssel szerződést bontott Dzuniccsal, akinek sok sikert kívánnak a jövőbeli pályafutásához. A szerdai, az Oroszlány elleni idegenbeli találkozóra Dzunics segítője, Bors Miklós készíti majd fel a csapatot. Utána a válogatott vb-selejtezői miatt háromhetes szünet következik a bajnokságban, amely alatt próbálják rendezni a sorokat. 

Borítókép; Wölfinger Béla  

Legnépszerűbb cikkek