| 2021. október. 19. | 2 perc olvasás

Egyházi könnyűzenei képzés a Szent Imre-plébánián

Október 23-án, szombaton várnak a plébánián hangszeres és énekes résztvevőket, akik szeretnék fejleszteni tudásukat.

A Kovács K. Zoltán Alapítvány jóvoltából mindenki számára térítésmentesen elérhetővé vált a templomi gitárosok fejlődését segítő keresztény könnyűzenei oktatási projekt. Az előadók – Mező Misi, Bolyki Balázs, Szabó Balázs, Gável Gellért és András – kifejezett elhatározása, hogy az oktatóvideókkal magasabb szakmai és lelki szintre emelhessék a hazai, keresztény könnyűzenei előadók Istent dicsőítő tevékenységét.

Az elméleti és a gyakorlati workshop gyakorlati fejlődést nyújt a hangszerhasználatban és az előadó-művészet gyakorlásában, akár a liturgia során, akár a nem templomi környezetben megrendezett dicsőítő alkalmak koncertjellegű zenei eseményein.

A képzés egyértelműen épít az egyház zenei hagyományára. A tanulmányok igazodnak a tradícióhoz, valamint ugyanilyen gondos figyelemmel állítják szolgálatba a kor széles körben elterjedt, egyetemes zenei nyelvezetét, foglalkozik a zenével és a liturgiával is. Felmutatja a zenetörténet, azon belül pedig a könnyűzene történetének egyes korszakait a keresztény zene kialakulásával párhuzamosan. Mindeközben kiemelt figyelmet fordít a zenei dicsőítés bibliai gyökereire. A hangszerhasználatban a hathatós fejlődés lehetőségét kínálja fel. A gyakorlatok a dicsőítés lelki és hitbeli növelésére egyaránt törekednek. A helyes előadó-művészetre és a klasszikus, valamint könnyűzenei éneklésre nevel. Gyakorlati módon bevezet a dalszerzés rejtelmeibe, és a kamarazenélés révén új zenei csoportok születésének ad teret, amelyek elmélyíthetik a liturgikus eseményeken történő könnyűzenei (gitáros) szolgálatok helyes módját.

Az egyes misetételek köré csoportosuló tananyag bevezet a liturgia szeretetébe és logikájába, a zenei leckék pedig bemutatják az ízléses és pontos hangszerjátékot. E két szempont várható eredménye, hogy mindaz, amit az előadók és szolgálók a popkultúra kortárs zenei eszközeivel Istennek kívánnak nyújtani, méltóvá válik ahhoz az isteni szépséghez, amelyet éppen csodálnak és dicsőítenek.

A szent, művészi és egyetemes egyházzenei hármas kritériumnak megfelelően a projekt vezérszavai: „Istennek, igényesen, veled”.

Az október 23-i képzési nap helyszíne a Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia (9400 Sopron, Révai Miklós utca 1.).

A részvétel ingyenes, azonban jelentkezni szükséges, amit ITT lehet megtenni.

Menetrend:

• 12:30 Gyülekező

• 13.00–18.30 Rövid előadások az énekléssel, gitárhasználattal és digitális dicsőítéssel kapcsolatban (számítógépes alkalmazások használata), valamint kamarazenei szekciók

• 18:30–19:00 Dicsőítő szentségimádás az Eucharist Zenekarral(nem regisztrációköteles, mindenki számára nyitott program)

Legnépszerűbb cikkek