| 2023. október. 6. | 1 perc olvasás

Egyre többen éreznek felelősséget a Parkerdőért - Önkéntesek tisztították meg az Ojtozi fasort

Önkéntesek újították fel és tisztították meg az Ojtozi fasoron található szabadtéri tornapályát és padokat. Egy cég több mint harminc dolgozója pénteken a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezetésével fogott bele a parkerdő ezen részének rendbetételébe.

Kesztyű, szemeteszsák és ecset: ezek az eszközök elengedhetetlenek ahhoz, hogy az önkéntesek közös erővel varázsolják szebbé a közkedvelt lővereki sétaútvonalat.

Hajas Erik, az IMS Kft. ügyvezetője elmondta, a cégnél sok dolgozó örömmel vállalta, hogy megtisztítja a parkerdő környékét. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-vel karöltve szerveztek egy napot, amikor padokat festettek, valamint a szemetet is összeszedték. A cég munkatársai a kezdeményezésnek nagyon örültek, tavasszal is folytatódik a közös szépítés.

fotó: Hidegh András

Bánáti László, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. oktatási és ökoturisztikai igazgatója megköszönte, hogy ennyien segítenek a parkerdő szebbé tételében, és úgy fogalmazott: „ Nagyon jó érzés ez nekünk, mindig jól jönnek a segítő kezek.”

Elmondta, hogy az utóbbi időben egyre több megkeresést kapnak különböző vállalatoktól és magánszemélyektől, akik szeretnének segíteni a parkerdő karbantartásában.

Az Ojtozi sétány a Soproni Parkerdő egyik legkedveltebb része. Része a Várisi sétaútnak, továbbá az erdei tornapálya is ezen a nyomvonalon halad. A TAEG Zrt. tavaly mintegy 15 millió forint saját forrásból újította fel a világítást.

 

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek