| 2018. július. 3. | 4 perc olvasás

Elindul a felújítás az SC SOPRON pályáján

Az Ágfalvi úton található sporttelepen kezdetét veszi az SC SOPRON utánpótlásnevelő egyesület klubházának építése, amely várhatóan 2019 tavaszára készül el.

Csiszár Ákos, az SC. SOPRON elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű füves és műfüves pályák adottak Sopronban ahhoz, hogy minél magasabb színvonalon képezhessék a  labdarúgókat, amelyek  Sopron különböző pontjain helyezkednek el, amely a klubegység, összetartozás szempontjából azonban sok hátránnyal jár. Amiben hiányt szenvedett eddig a klub, az-az infrastruktúra egy olyan része, amely egy olyan klubház, amely otthonul szolgál a soproni utánpótlás számára. Ebben szerettek volna előrelépni, és most ez meg is valósul, köszönhetően a Kormánynak és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának, akik biztosítják azokat a feltételeket, hogy ez az álom valóra válhasson.  


fotó: Leczovics Zsolt

A klub elnöke hozzátette, hogy a beruházásra kapott vissza nem térítendő támogatás összege 251.000.000 Ft. és amelynek kivitelezője a közbeszerzésen győztes soproni vállalkozás, a Nemes Bau Plusz Kft. lett, akik július első hetében foglalják el a munkaterületet, és a megbeszéltek szerint 2019. tavaszára készülnek el a kétszintes klubépülettel és a közel 400 fős lelátóval. 


fotó: Leczovics Zsolt

A Sport Club Sopron Utánpótlás-nevelő Klub jelenleg több, mint 500 fős leány és fiú utánpótláskorú sportolói létszámmal működik, és emellett női NB II-es felnőtt csapatot, sőt a 2018-2019-es bajnoki évtől már férfi felnőtt csapatot is indít a bajnokságban.

Az egyesület élete azonban infrastruktúrálisan is egy új fejezetéhez érkezett. Magyarország Kormánya vissza nem térítendő forrást biztosított a Sport Club Sopron Utánpótlás-nevelő Klubnak, hogy megépülhessen a SC Sopron klubháza, a meglévő lelátót pedig felújítják az Ágfalvi úti Sportpályán.

Csiszár Ákos, az SC. SOPRON elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű füves és műfüves pályák adottak Sopronban ahhoz, hogy minél magasabb színvonalon képezhessék a  labdarúgókat. Amiben hiányt szenvedett eddig a klub, az egy olyan klubház, amely otthonul szolgál a soproni utánpótlás számára. Ebben szerettek volna előrelépni, és most ez meg is valósul, köszönhetően a Kormánynak és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának, akik biztosítják azokat a feltételeket, hogy ez az álom valóra válhasson.  

A klub elnöke hozzátette, hogy a beruházásra kapott vissza nem térítendő támogatás összege 251.000.000 Ft. és amelynek kivitelezője a közbeszerzésen győztes soproni vállalkozás, a Nemes Bau Plusz Kft. lett. A kivitelező július első hetében foglalja el a munkaterületet, és a megbeszéltek szerint 2019. tavaszára készülnek el a kétszintes klubépülettel és a közel 400 fős lelátóval. 


fotó: Leczovics Zsolt

Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta, hogy az önkormányzat és az egész város büszke arra, hogy Sopron a Nemzeti Sportváros nevet is viselheti, amely egyben azt is jelenti, hogy a soproni családok nagy figyelmet fordítanak arra, hogy gyermekeik kövessék az egészséges életmódót, amelynek egyik fontos szegmense a sport szeretete. Sopronban 80 sportegyesület várja a családokat, a soproni gyerekeket annak érdekében, hogy kielégítsék az igényeket, amelyre igazán büszkék lehetünk. Egyik ilyen egyesületünk az SC. Sopron, amely a város egyik legnagyobb utánpótlásnevelő egyesülete, amelynek felépítése, munkája és nem utolsó sorban eredményei is azt igazolják, hogy remek szakmai munka folyik a vezetőségben, amelynek nem mellesleg az egyik gyümölcse az, hogy megépülhet a klubszékháza is, amely a gyerekek és a fiatalok fejlődését szolgálja majd.  


fotó: Leczovics Zsolt

Holpár Péter, az SC. Sopron ügyvezető igazgatója az épülettel kapcsolatban elmondta, hogy a kétszintes klubépület földszintjén 6 db öltözőt 3 vizesblokkal terveztek, melynek földszintjén helyezkedik majd el a bírói öltöző, a gondnoki szoba és szertár is. Ezen a szinten a mérkőzések és az edzések ideje alatt a szabadtérből megközelíthető wc blokk is kialakításra kerül. Az épületben helyett kap egy női öltöző is, ami jól mutatja a soproni utánpótlás kétneműségét.

Az emeleti részen az utánpótlás irányításához elengedhetetlen iroda funkció is helyet kap majd valamint szintén az emeleten emeleten lesznek az egészségmegőrzés, valamint a regenerálódást elősegítő helyiségek is. A tervezés során megálmodott épület a korszerű labdarúgás érdekében, csak a szükséges funkciókat tartalmazza megfelelő ár értékarányú szerkezetekkel és energetikával, hogy működtetése fenntartható legyen. A nagyméretű élőfüves pálya mellett található, jelenleg rossz állapotban lévő lelátó is megújul, amely statikailag-szerkezetileg és külsőre is megszépül majd, hogy kulturált körülményeket tudjanak biztosítani a mérkőzésekre kilátogató nézők számára. 


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek