| 2021. október. 17. | 2 perc olvasás

Elkészült az új labdarúgó öltöző Fertőrákoson

Átadták az új futballöltözőt Fertőrákoson. A korszerű létesítmény 106 millió forint önkormányzati támogatás és TAO finanszírozásból valósult meg.

A Fertőrákosi Sportegyesület közel 80 sportolót foglalkoztat, akik már örömmel használják az elkészült öltözőt. Az átadó ünnepségen kicsik és nagyok együtt ünnepelték az új komplexum létrejöttét. Majoros Zoltán, az egyesület elnöke úgy fogalmazott: az együttes régi öltözője már nem felelt meg a modern kor elvárásainak. „Nagyon örülünk az új létesítménynek, hosszú folyamat előzte meg hogy eljuthassunk idáig. A TAO pályázatunkat sikeresen elfogadták, tavaly augusztusban kezdődtek a munkálatok, ma pedig már használatba is vehettük. Szép, és az egyesület igényeit teljes mértékben kielégítő öltözővel gazdagodtunk, ami gyermekeknek és felnőttek egyaránt komfortos”.


fotó: Griechisch Tamás

A település önkormányzata jelentős mennyiségű önrésszel támogatta a létesítmény megépülését. Palkovits János polgármester a helyszínen hangsúlyozta; régi álmot sikerült megvalósítani. „Hosszú ideje terveztük, hogy új öltöző kell a futballistáinknak, most végre teljesíteni tudtuk ezt az igényt. Nagy szükség volt az újra, hiszen a korábbi már nagyon elavult volt. Fontos a helybelieknek a labdarúgás, amelyet egyre modernebb környezetben tudnak űzni. Az öltözők mellett egy klubszobát is sikerült kialakítani, így a meccsek és edzések után is van egy közös helyük a fiatal és idősebb sportolóknak egyaránt – tette hozzá a polgármester. 


fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen köszöntőt mondott Barcza Attila. Sopron és térsége országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: igazi futballünnep a mai nap. „Az egyesület életében meghatározó mérföldkő ez a vasárnap. A modern épület megépítéséhez nagyban hozzájárult a magyar kormány támogatása a TAO rendszeren keresztül, de természetesen nagy szükség volt beruházás önerejének biztosítására a település és a szponzorok részéről, valamint a helyiek összefogására is. Sokkal jobb körülmények várják a hazai és vendég játékosokat is és minden szurkolót. Arra törekszünk, hogy minden településen minél jobb körülmények között sportolhasson mindenki – fejtette ki Barcza Attila. Az MLSZ képviseletében Csiszár Ákos mondott köszöntőt. Az SC Sopron elnöke hangsúlyozta; fontos, hogy a kisebb településeken is olyan létesítmény fogadja a sport kedvelőit, amely a kornak és az igényeknek megfelelő.


fotó: Griechisch Tamás

Az ünnepség végén pedig a futball sem maradt el, a Fertőrákos a Fertőszéplak gárdáját fogadta. Az öltözőavatás jól sikerült 3-0-ra diadalmaskodtak a hazaiak.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek