| 2021. szeptember. 30. | 2 perc olvasás

Elkezdődtek a XV. Soproni Pénzügyi Napok

„Fenntartható gazdaság – fenntartható pénzügyek” címmel pénzügyi, adózási és számviteli szakmai és tudományos konferenciát rendeznek a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán. Idén három napra bővült a rendezvény, az érdeklődők már szerda délután előadásokat hallgathattak a soproni campuson.

A XV. Soproni Pénzügyi Napok megnyitóján prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, valamint dr. Széles Zsuzsanna a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar dékánja köszöntötte a megjelenteket. A három napos konferencián résztvevők szakmai és tudományos előadásokat hallgathatnak meg, ezeknek köszönhetően kreditpontokat gyűjthetnek, árulta el Széles Zsuzsanna. „ Ebben a három napban nagyon sok szakember érkezik hozzánk, akik tudásuk legjavát adják át. A mai napon egy együttműködési megállapodás is megszületik, amely mindkét fél irányában előnyös lesz, és az Állami Számvevőszék valamint a Soproni Egyetem kapcsolatát erősíti" – tette hozzá a dékán.  


fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen köszöntőt mondott Farkas Ciprián. Sopron polgármestere hangsúlyozta: a Soproni Pénzügyi Napok rangot szerzett magának az évek alatt az országban.
„15. alkalommal találkoznak a pénzügy és a gazdaság szakemberei Sopronban, amely mindenképpen elismerésre méltó. Egyfajta elismerés és rang, hogy városunkban a közgazdász képzés most már évtizedek óta működik és jól működik itt.”

A polgármester úgy folytatta: a soproni hallgatók nemcsak órák keretein belül, hanem ilyen rendezvényeken is sok új ismeretet tudnak magukhoz venni. „Az egyetem törekvéseit is jól mutatja, hogy az intézmény nemcsak diplomát ad az itt végzett hallgatóknak, hanem a szakmai pályafutásukhoz is hozzájárul ezekkel a konferenciákkal" – hangsúlyozta Farkas Ciprián.


fotó: Griechisch Tamás

A három nap témáját a fenntartható gazdaság – fenntartható pénzügyek témája köré fűzték fel a szakemberek. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke hangsúlyozta; a fenntarthatóság korunk egyik legfontosabb értéke. „A fenntarthatóság a túlélésnek az alapfogalma, kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetet jelent, a bevételek-kiadások egyensúlyát és egy kis tartalékot a nehezebb időszakokra.”

Az elnök úgy folytatta: remek együttműködés alakult ki az intézmény, és az Állami Számevőszék között.
„Az Állami Számvevőszéknél kiemelten kezeljük a Soproni Egyetemmel a kapcsolatunkat. Olyan készségeket szeretnénk átvenni, és együttműködve kifejleszteni, amelyek az egész országnak hasznosak. Az államszámvitel fejlesztése, szoftverek, zárt jogszabályi megfelelések kontrolljainak a felépítése, de gondolhatunk itt a vizualizációra is. Olyan tantárgyakat szeretnénk előmozdítani a tapasztalataink alapján, ami javítja a magyar közpénzügyi helyzet átláthatóságát.”


fotó: Griechisch Tamás

A Soproni Egyetem megállapodást kötött az Állami Számvevőszékkel, amely egyrészt erősíti a kapcsolatot a felek között, másrészt az oktatásban is előrelépést fogalmaz meg.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek