- Az antiszemitizmus elleni bátor kiállásra hívjuk fel a figyelmet programunkkal. Ez a legfontosabb! Szeretnénk minél több filoszemita emberrel közösen ünnepelni Auschwitz felszabadulásának 75. évfordulóját és kinyilvánítani a béke, nyugalom és barátság iránti vágyukat – mondta el portálunknak Stubenvoll András, a Soproni Magyar-Izraeli Baráti Kör elnöke.
fotó: Griechisch Tamás
Az egybegyűlteket dr. Farkas Ciprián polgármester is köszöntötte, és beszédében kiemelte: Magyarországon mindenki szabadon megélheti vallását, Sopron önkormányzata pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Támogatják és őrzik a város kulturális és vallási örökségét. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a soproni zsidóság kulturális élete az elmúlt években egyre erősödik. - Az embertelenség mindig és minden időben embertelenség marad, jöjjön bármilyen történelmi korban és bármilyen színű lobogó alatt. A mai estén az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója mellett a nácizmus áldozatává vált zsidó vallású soproni polgárokra is emlékezünk – tette hozzá.
fotó: Griechisch Tamás
- Az auschwitzi haláltáborban több mint egymillió zsidót, köztük közel 2000 soproni polgárt öltek meg. Felelősségünk a felszabadulásra emlékezni, arra, hogy voltak olyan emberek: katonák, politikusok, közösségek, akik nem hagyták veszni Európát – mondta Szép Andrea, a Soproni Zsidó Hitközség alelnöke.
fotó: Griechisch Tamás
1944. december 27. és 1945. március 30. között Brennbergbányán tartózkodott az az aranyvonat, amelyik a magyarországi zsidó családoktól elkobzott vagyont Nyugatra menekítette. A vonat történetét kutatja dr. Tárkányi Sándor építész, aki legújabb eredményeit vetítettképes előadáson osztotta meg az érdeklődőkkel.
A tavalyi év nyarán tartott prezentációját sok érdekes forrással tudta bővíteni az előadó a mostani alkalomra, és elmondta: több magánszemély személyes beszámolója, a terjedelmes levéltári anyagok további feldolgozása és tárgyak is segítették abban, hogy még több új dolgot tudjon mesélni a témában.
- Egy fotós ismerősöm például a kilencvenes évek elején készített képeket egy régiségkereskedőnél Henri de Toulouse-Lautrec és Gauguin grafikáiról. Összebarátkozott aztán a régiségkereskedővel és megkérdezte tőle, hogy honnan származnak ezek a tárgyak, a válasz pedig az volt: Brennbergbánya, aranyvonat- osztotta meg a Sopronmédiával dr. Tárkányi Sándor.
A megemlékezésen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fee%2F58%2Fholokauszt-75-tom-2015_k85m.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F88%2F2b%2Fholokauszt-75-tom-1904_70yu.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb8%2F77%2Fholokauszt-75-tom-1889_4ay5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcb%2Fdb%2Fholokauszt-75-tom-1963_1r7z.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F08%2Ff3%2Fholokauszt-75-tom-1993_k2se.jpg)