| 2019. március. 21. | 2 perc olvasás

Előzzük meg a konyhai tüzeket!

A lakástüzek gyakran keletkeznek a konyhában. Súlyos következményekkel járhat, ha a tűzhelyen felejtett zsiradék túlhevül és meggyullad. Egy-egy ilyen eset alapvetően az emberi figyelmetlenségre, gondatlanságra vezethető vissza, ezért főzés-sütés közben figyeljünk oda.

A legutóbbi hosszú hétvégén, többször is konyhában keletkezett, kisebb tüzekhez riasztották megyénk tűzoltóit.

Fontos tehát, hogy legyünk körültekintőek, figyeljünk környezetünkre, hiszen a tűzhelyre feltett étel is tüzet okozhat.

Gondatlansággal értéktárgyakat, ingatlanokat, de főképp saját és mások testi épségét, életét is veszélyeztethetjük. 

A tűzhelyen felejtett étel, olaj gyorsan tüzet okozhat, a konyhában elhelyezett gyúlékony anyagokon (konyharuha, műanyag eszközök, konyhabútor) pedig gyorsan továbbterjedhetnek a lángok. Fontos, hogy se főzés, se pedig ételmelegítés közben ne hagyjuk felügyelet nélkül a tűzhelyet! Ha elhagyjuk a lakást, minden esetben szüneteltessük a főzést, vegyük le az ételt a tűzről, zárjuk el a gázt, kapcsoljuk ki a tűzhelyet, mert számos tűzesetet éppen az okoz, hogy az otthonról távozó háziak elfelejtik, hogy a tűzhely bekapcsolva maradt. Bármi közbejöhet, és könnyen előfordulhat, hogy nem érünk haza „öt perc múlva”, ahogy terveztük.

Ha mégis meggyulladt az étel, a zsiradék vagy az olaj, a legfontosabb, hogy soha ne próbáljuk azt vízzel eloltani! A magas hőmérséklet miatt a tűzre öntött víz pillanatok alatt gőzzé alakul és az égő zsiradék, olaj robbanásszerűen kivetődik az edényből, lángba borítja az egész konyhát és súlyos égési sérüléseket is okozhat! Ilyenkor a legfontosabb, hogy az ételt nem éghető anyagú fedővel takarjuk le, így az égés oxigén hiányában megszűnik. Zárjuk el a gázt, kapcsoljuk ki a tűzhelyet! 

Hogyan előzhetőek meg a háztartási tüzek, és mi a teendő, ha már bekövetkezett a baj?

1. A tűzhelyen készülő ételt ne hagyjuk felügyelet nélkül! A kifutó zsiradék azonnal lángra kap, és egy konyhában a tűz gyorsan továbbterjedhet.

2. Tartsunk készenlétben egy tűzoltó készüléket a konyhában, amellyel bármilyen jellegű tűz biztonsággal eloltható!

3. Ha tüzet, füstöt észlelünk, azonnal értesítsük a katasztrófavédelmet a 112-es segélyhívó számon! Az eloltott tüzet is be kell jelenteni!

4. A lakásunkban keletkező kisebb tüzet próbáljuk meg eloltani! (de saját testi épségünket ne veszélyeztessük)

5. A konyhában meggyulladt olajat, zsiradékot vízzel ne próbáljuk meg eloltani! A szétfröccsenő égő folyadék súlyos égési sérüléseket okoz és a tűz szétterjedését is segíti. Legegyszerűbb megoldás, ha az égő zsiradékot fedővel letakarjuk.

6. Elektromos berendezést csak azután lehet vízzel oltani, ha már leválasztottuk a hálózatról!

7. Amennyiben nem sikerül a tüzet eloltani, azonnal hagyjuk el a lakást! A bejárati ajtót csukjuk be magunk után, ezzel megakadályozhatjuk, vagy lassíthatjuk a tűz továbbterjedését (kulccsal bezárni nem szabad).

8. Ha több lakás is van az épületben, kiabálással riasszuk a többi lakót!

9. Gondoskodjunk a lépcsőházi szellőzésről, a többi lakó biztonságos menekülése érdekében!

10. A meneküléshez semmilyen esetben se használjunk normál kivitelű személyfelvonót!

11. Hagyjuk el a házat!

12. Várjuk a tűzoltókat, hogy a rendelkezésünkre álló információkkal segíthessük a gyors beavatkozást!

Borítókép: illusztráció Forrás: Sopronmédia

Legnépszerűbb cikkek