| 2021. november. 7. | 1 perc olvasás

Emléktáblát avattak Zeltner Ferenc tiszteletére Brennbergbányán

Emléktáblát helyeztek el a német nemzetiségű Zeltner Ferenc (Franz Zeltner – 1911-1992) brennbergbányai költő születésének 110. évfordulója alkalmából vasárnap délután Brennbergbányán, a Szent Borbála téren.

Krisch Magdolna, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a költő tiszteletére eddig még nem állítottak emléket, pedig Zeltner Ferenc verseiben a brennbergi vidékkel, a környék szokásaival és a ma már kiveszőben lévő dialektussal ismertette meg az olvasókat.

Felidézte, hogy Zeltner Ferenc 62-63 évesen kezdett el verseket írni, amelyeket eljuttatott a magyarországi németekhez.

Elmondta azt is, hogy a költő tiszteletére jövőre egy gyűjteményes kötetet is szeretnének kiadni, hogy elérhető legyen az ő munkássága.


Fotó: Griechisch Tamás

Az emléktábla-avatáson részt vett mások mellett Zeltner Ferenc családja, valamint Stöckert Tamás és Mágel Ágost önkormányzati képviselők.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek